Analitikus drámaszerkezet:
Alaphelyzet. Az analitikus drámában a drámai alaphelyzetet előidéző események már a múltban megtörténtek. A jelent tehát a múltban történt események mozgatják és határozzák meg. A Babaház esetében is az alaphelyzet egy drámailag már „megérett” szituációt mutat. A feszültség abból keletkezik, hogy a jelen eseményei miatt fel kell idézni a múltat.
Az analitikus dráma feladata az, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a jelen nyugalmát megalapozó bűntett szükségszerűen kiderül. Ez fokozatosan történik meg a dráma cselekményének előrehaladtával.
Az ilyen szövegek sajátossága, hogy egy pár napos történetet jelenítenek meg, amely során fény derül a szereplők egyikének múltjában rejtező sötét titokra, ez pedig a csúcspontig viszi a konfliktust, és átrendezi a személyközi viszonyokat. Emiatt tartják Ibsenről, hogy vele a drámairodalom visszatér az ógörög tragédiák kérdésfelvetéseihez.
A Babaház esetében a múltban történt bűnténynek a jelen szempontjából az ad súlyt, hogy egy hazug életforma épült rá, amely hosszú évek alatt megmerevedett, megkövesedett.
A jelen eseményei viszonylag kis horderejű események (Helmer bankigazgatói kinevezése, Lindéné érkezése, Krogstad elbocsátása), amelyek azért válnak fontossá, mert fel kell miattuk idézni a múltat (Nóra váltóhamisítása), és szembe kell nézni a múltbeli tettek következményeivel (Krogstad zsarolása).
Az analitikus drámában a dikció (színpadi beszéd) célja a szereplők jellemzése és a cselekmény görgetése a kibontakozás felé. A dialógusok egyszerre visznek visszafelé és előre: fölidézik a múltat, mindazt, ami a szereplők jellemét kiformálta, és sodorják a szereplőket addig a pontig, ahol a sorsuk beteljesedik.
Így a párbeszédek során a szereplők fokozatosan feltárják, értelmezik és értékelik a múltat. A Babaház esetében is a múltbeli események fokozatosan válnak érthetővé a párbeszédekből az olvasó számára.
Például Nóra váltóhamisításának történetét 4 lépésben ismerjük meg: 1. pénzt szerzett, hogy megmentse beteg férje életét, 2. kölcsönt vett fel, amit kamatostul törleszt, 3. a kölcsönt Krogstad adta, 4. Nóra váltót írt alá, amelyre odahamisította apja nevét (tehát törvénysértést követett el). Ugyanilyen fokozatosan tárul fel Lindéné, Krogstad és Rank doktor múltja is.
A múltban történt események tehát fokozatosan eluralkodnak a cselekmény jelenén. Ennek következtében a befogadó arra kényszerül, hogy folyamatosan átértelmezze, ill. átértékelje az alaphelyzetet. A szereplőkről korábban kialakult képet az új információk tükrében az olvasónak folyamatosan újra kell értelmeznie.
Nórát például kezdetben játékszernek látjuk a családon belüli helyzete miatt, de erőfeszítéseit, igyekezetét látva később egyre jobban megkedveljük. Helmer viszont a cselekmény előrehaladtával egyre kevésbé lesz rokonszenves, míg Krogstad egyre kevésbé lesz ellenszenves. Folyamatosan alakul, árnyalódik a szereplőkről való képünk, ahogy jobban megismerjük őket.
Viszonyváltás és konfliktus. A Babaházból hiányzik a klasszikus drámai viszonyváltást eredményező konfliktus. A drámai konfliktus nem tettekben nyilvánul meg, hanem a tettekről való beszédben jelentkezik. Vagyis a közléseknek tettértékük van. Nem zajlik fegyveres harc a színpadon, mint a klasszikus drámákban, hanem a múlt szembesül a jelennel, és mindez szavakban történik. Lényegében szavak szembesülnek szavakkal.
Ennek ellenére a drámai feszültség fennmarad, sőt fokozódik, ami a drámaszerkezet sajátos megalkotottságának köszönhető. Hasonló a szerkesztésmód, mint Szophoklész Oidipusz király c. tragédiájában.
Ennek a szerkesztési eljárásnak az a lényege, hogy a drámai viszonyváltozás egészét az előzmények (a múlt) elemző feltárása és értelmezései határozzák meg, és a szereplők jellemére, ill. egymással való kapcsolataik rendszerére a párbeszédek nyomán fokozatosan derül fény.
Krogstad zsarolása (az I. felvonás végén) megijeszti ugyan Nórát, de viszonyváltozást nem eredményez a drámavilágban. A konfliktus sem Nóra és Krogstad, hanem Nóra és Helmer között alakul ki. Ennek két oka van:
- Nóra és Krogstad összeütközése drámai értelemben nem felel meg a konfliktus fogalmának,
- a dráma világának középpontjában Nóra és Helmer házassága, családi szerepei és egymáshoz való viszonya áll. Ugyanakkor Helmer csak a III. felvonásban értesül a váltóhamisításról.
Nem indít el viszonyváltást a Nóra és Rank doktor közti dialógus sem (amikor a halálát közeledni érző, beteg Rank szerelmet vall). Rank lehetetlenné teszi az asszony számára a segítségkérést, a drámai cselekmény alakulását azonban nem befolyásolja a jelenet (csak késlelteti).
Párbeszédük funkciója egyrészt az, hogy árnyalja Nóra személyiségét (látjuk belőle, hogy mennyire hűséges és jellemes). Másrészt Rank kapcsán egy másik emberi sors villan fel, amelynek végkimenetele szintén múltbeli történések következménye.
A késleltető jelentek egy ideig táplálják Nórában és az olvasóban azt a tévhitet, hogy a váltóhamisítás titokban maradhat. Az asszony fokozatosan veszít el minden esélyt erre. Így válik lélektanilag indokolttá a drámai végkifejletet elindító mozzanat, amikor Nóra valóságosan is és szimbolikusan is leveti jelmezét.
Az asszony bízik férje megértésében, önfeláldozásában. Tovább nem akarja halogatni a levél elolvasását, így a III. felvonásban Helmernek meg kell ismernie a levél tartalmát, és meg kell tudnia, hogy a felesége váltót hamisított. Ez a feltétele annak, hogy létrejöjjön a drámai viszonyváltás közte és Nóra között.
Végkifejlet. A végkifejlet azonban mást hoz, mint amit Nóra várt (a „csoda” elmarad). Az asszonynak szembesülnie kell azzal, hogy házassága ingatag alapokra épült, és hogy nem is ismeri a férjét igazán. Vagyis szembe kell néznie saját élethazugságával.
Most már látja, hogy az ő belső „törvényeit”, az olyan emberi és erkölcsi parancsokat, mint az önfeláldozás és a szeretet, Helmer nem érti meg. Szakadék tátong kettejük között, hiszen kétféle erkölcsöt képviselnek, férje a társadalmi, Nóra az individuális erkölcsöt. És ez a szakadék áthidalhatatlan.
Helmer a társadalmi elvárások, ill. a látszat fenntarthatósága szerint ítél, Nórát azonban személyiségének belső dinamizmusai mozgatják. Kettejük értékrendje szükségszerűen ütközik össze a végkifejletben.
Ám ennél az összeütközésnél is fontosabb az a konfliktus, amely Nóra tudatában zajlik. A szerepjátékok összeomlása után ugyanis az asszonynak tisztáznia kell a férjéhez és a gyermekeihez, de mindenekelőtt az önmagához való viszonyát. Ez nem lehetséges a hagyományos drámákban megszokott tettekkel, hanem csak gondolatok, érzések, következtetések kimondásával.
A drámai végjáték tehát egy komoly beszélgetés formájában zajlik le. Nóra és a férje záró dialógusa új megvilágításba helyezi a cselekményt, hiszen az igazán fontos kérdések itt hangzanak el.
Nóra átértékeli házasságuk, mindennapi életük mozzanatait, és rádöbben arra, hogy játékszer volt csupán az apja és a férje számára is. Mindketten egy olyan szerepet erőltettek rá (a babaszerepet), amely nem felelt meg egyéniségének, belső igényeinek.
Nóra rájön, hogy házassága és családi élete egy hazugságra épült. Olyan élethazugságra, amely a személyisége torzulásához vezetett. És amikor erre fény derül, az a férjével való kapcsolat szétesését eredményezi.
Az olvasó ekkor érti meg, hogy a drámában minden azért történt, hogy ez a vita létrejöhessen, s Nóra felismerje az élethazugságot. Ezt a szimbolikus értelmű cím is megerősíti.
Nóra azért lép ki a házasságból, mert először meg kell találnia az önazonosságát. Felismeri saját személyiségtorzulását és tudja, hogy fel kell építenie önmagát ahhoz, hogy egy férfinak igazi társa és gyermekeinek igazi anyja lehessen. Hiszen ezeket a szerepeket csak akkor tudja hitelesen betölteni, ha a személyiségével összhangba kerülnek.
A végkifejlet, Nóra távozása nem jelent tragikus értékpusztulást, és Helmer „büntetésében” sincs semmi felemelő. A férfi indítékait is meg lehet érteni, nem rossz szándék vezette, csak meg akart felelni a társadalmi elvárásoknak. Ezért valójában nem is érti, miért bomlik fel a házassága, miért akar Nóra távozni a „babaházból”.
A végkifejlettel tehát nem áll helyre a világrend és nem jön létre újabb nyugalmi állapot. Mivel nem történik tragikus értékpusztulás sem, Ibsen művét középfajsúlyú drámának szokták nevezni.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
