A „zörgő idő” azt jelképezi, hogy az emberek sorsa reménytelen, távlat nélküli, az Isten sem segíthet rajtuk („Ezeken nem segít ima.”), sem csoda nem történik („Hátha betéved egy malac”). A parasztok tétlen csodavárását keserű iróniával, fanyar humorral adja elő József Attila.
Nem segít a természet se rajtuk, nem segíti őket a táj, amelyen élnek, a föld, amit művelnek. Nem jut nekik sem elég étel, sem elég ital, sem elég meleg télen. Még dohányuk sincs, azért amikor pipáznak, akkor sem igazi pipa, hanem csak haraszt van a szájukban.
Egyedül maga a fennálló társadalmi helyzet az életerős és rendíthetetlen: a szabály az, hogy minden az uraságé („Kövér homály, zsíros, csendes; / lapos lapály, kerek, rendes.”).
A táj leírása távolról indul és aztán egy tanyára közelít rá. De nehéz követni a szöveget, kibogozni a tartalmat, mert az erőteljes ritmus elvonja figyelmünket a képekről. Ez a ritmus más tagolású, mint a hangsúly, kifejezetten a hangsúly ellen dolgozik. Nagyon fontos szerep jut tehát a zenei elemeknek.
Igazán feltűnő a vers akusztikus jellege. A holt tájba a hangok visznek életet, mozgást – igaz, ezek mind kellemetlen hangok (ropog, kotyog, zörgő, csattogó, nyikorog, durrog). A sok alliteráción és hangutánzó szón túl is nagyon zenei jellegű a költemény: aki fennhangon szavalja, érzi a hangok domináns szerepét.
A Holt vidék verselése ütemhangsúlyos, kétütemű felező nyolcas. Két páros rímű sor után az ötödik sor három szótagos, csonka és rímtelen. Mivel a strófák utolsó sora csak ott lóg, ezért van a versben valami a töredékesség, befejezetlenség érzetéből. Az ötödik sor le is lassítja a ritmust, és rövid megállásra, tűnődésre késztet, így rövid, kopogó kijelentő mondatokban adható elő a vers.
Ugyanakkor a rímelés játékosságot hoz a versbe: ezt suta vagy játékos hatású, tiszta rímek használatával oldja meg a költő.
Az utolsó sor megtörése egyébként a régi népdalok ritmusát idézi (József Attila kereste a népi ritmusokat, pl. a Kalevala és a bartóki zene is megihlette). A népies műdalok, népdalok ritmusjátékait hozza a vers, melynek ritmusa állítólag egy ismert népdalt követ (Kidőlt a fa mandulástul), vagy ennek műdal-változatát (Káka tövén költ a ruca).
