Klárisok
Klárisok a nyakadon,
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.
Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél,
kenderkötél nyakamon.
Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek ingása,
folyóvízben
két jegenye hajlása.
Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek kongása,
folyóvízben
néma lombok hullása.
A vers műfaja dal, hangulata egyrészt meghökkentő, másrészt elszomorító. Témája a szerelem, de szerelmi vágyakozását disszonáns hangokkal, furcsa, taszító képekkel fejezi ki a költő. A vers jellegzetessége a „poésie pure” (tiszta költészet) ironikussá torzítása.
A Klárisok fő kifejezőeszközei, képei: metafora, párhuzam, ellentét, szóismétlés, anafora.
A mű rendkívül tömör és egységes. Egyszerre hagyományőrző is (a népdalokra emlékeztet, a népdalokban van ennyi ismétlés), és modern is (képei szabad asszociációk). Népies jelleg és avantgard hatások keverednek benne.
Stílusa teljesen nominális: egyetlen ige sincs benne, kizárólag névszókból és négy névelőből áll. Ettől a vers statikus, állóképszerű. Olyan, mintha párhuzamosan egymás mellé állított hiányos mondatok sorozata lenne. A kihagyások, tömörítések miatt többértelmű és lebegő a szöveg.
Stílusa meglehetősen szürreális és groteszk is. Hangneme a vers közepén kétségbeesett, de a zárlatban elhalkul, elégikus sóhajjá csendesül.
Két szereplője van: a lírai én stilizált figurája és a szeretett nő alakja, akiről igen erőteljes, markáns képet kapunk: nyaka, dereka és lába jelenik meg, így torzószerű alakban áll előttünk. A nő alakját megidéző sorok a vers tartópillérei, s ezekből asszociációkként bomlanak ki a további metaforák.
Fő motívumok: klárisok (gyöngysorral díszített nyak), békafej, bárányganéj, aranyöv, szoknyás láb, kenderkötél, harangnyelvek kongása, lombok hullása
Kétpólusosság jellemzi a verset: pozitív és negatív töltés, derű és ború is van benne. A Klárisok egyik szerkesztőelve, hogy a derűs képekre ráfelelnek a borúsabb képek. A versszakok első fele vidámabb, a második fele sötétebb. Ez azt jelzi, hogy a vers beszélője egyfajta disszonáns lelkiállapotban van.
A vers kétpólusossága olyan párhuzamokban és ellentétekben nyilvánul meg, mint pl. a „klárisok a nyakadon”-„békafejek a tavon” kép az 1. strófában. A vers további részében is érvényesül ez a kettősség. Például komor hangulatú kép a „néma lombok hullása” és a „harangnyelvek kongása” is (mert akkor harangoznak, ha meghal valaki). Ezzel szemben derűs hangulatú kép a „szoknyás lábad mozgása” és a „rózsa a holdudvaron”.
A versben tehát egyszerre van jelen a harmónia és a diszharmónia, a szép és a csúnya, az idill és a groteszk, a szerelem és a halál, az elégia és az irónia. Mindez szándékos: a költő tudatosan kereste a többértelműséget.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
ok