Vers szervezőelve: a metaforikus ellentétpárok (paradoxonok) halmozása. Ezek sokasága, egymásra torlódása a teljesség, a mindenre való kiterjedés illúzióját kelti az olvasóban.
Versbeszéd: bölcselő, szentenciaszerű. A bibliai elkeseredés hangneme a kritikai racionalizmus vitamódszerével párosul.
Beszédhelyzet: a lírai én egy T/2. személyben megszólított hallgatósághoz szól, de egész másként, mint a középkori prédikátorok. A prédikációk, melyekben a beszélő erkölcsnemesítő szándékkal szólt a közösséghez, a földi hívságok értéktelensége, mulandósága helyett a halál után elnyerhető üdvözülésre, a transzcendensben megtalálható örök, változatlan értékekre helyezik a hangsúlyt.
E versben a beszélő a kommentátor szerepében szólal meg, aki már elvesztette a transzcendens távlatot („Hit s remény a szűk pályán, / Tarka párák s szivárvány”). Attitűdje a szemlélődő fölény.
Cím. A cím egy latin kifejezés, jelentése: „hiúságok hiúsága” vagy „hiábavalóságok hiábavalósága”, „igen nagy hiábavalóság”, azaz a legnagyobb hiúság / hiábavalóság, aminél nagyobb már nincs. Ez egy bibliai idézet, az ószövetségi Prédikátor könyvéből való (Prédikátor 1.2.), teljesebb alakja: „Vanitas vanitatum, et omnia vanitas”, azaz: hiúságok hiúsága, és minden hiúság. A szállóigévé vált bibliai részlet a földi élet haszontalansága miatt siránkozik.
A Prédikátor könyvének Salamon király a szerzője. Ez bölcsességi könyv, melynek visszatérő mondanivalója: a földön minden hiábavaló, minden csak látszat.
A bibliai eredetre a vers első mondata is utal: „Itt az írás”, azaz a Szentírás. A verscímben – hiúságok hiúsága – fokozás és figura etymologica található.
A cím önmagában barokkos, elmélkedő verstípusra utal, amelynek témája a világiasság és az istenfélő vallásosság ellentéte. A vers ezt a várakozást nem váltja be. Beszélője nem egy vallási, hanem egy világi szerepben, profán halandóként szólal meg, s létértelmezése, történelemértelmezése nem tételez fel semmilyen metafizikai erőt, semmilyen történelemirányító vagy célt, okot, értelmet adó istenséget, transzcendens hatalmat. Nézete szerint a halál az életet végérvényesen lezárja, s ebből a nézőpontból tart szemlét az emberi-történelmi lét fölött.
Szerkezet: A Vanitatum vanitas gondosan szerkesztett, nagyon szisztematikusan kimunkált vers. Szerkezete retorikus és – a Himnuszhoz hasonlóan – keretes.
A következetesen megalkotott, feszes szerkezetű költemény 3 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1. versszak) a versindítás. A felütés felszólító módú igei állítmánya („forgassátok”) Bölcs Salamon tanításának, a salamoni bölcsességtan, azaz a hiábavalóság tanának megismerésére buzdítja az olvasókat.
Az állítmány módhatározói bővítményei („Érett ésszel, józanon”) az érzelemmentes, fölényesen hideg, racionális értelmezésre szólítanak fel. Ez a racionalizmus a felvilágosodás eszményeinek megfelelő gondolkodásmód.
Az 1. strófa 2. versmondata a salamoni tan tételmondata: „széles e világon / Minden épűl hitványságon”. Ez a mondat kihagyásos szerkezettel kapcsolódik az 1. versmondathoz („Bölcs Salamon azt tanítja, hogy…”).
A salamoni bölcsességre való figyelemfelhívás szerepe a cím felerősítése, a tanulság (9-10. versszak) előrevetítése.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Szegény Kölcsey! – talán ennél bővebben nem is kellene ezt a versét elemezni.