Kosztolányi tehát a gyerekkori emlékeit idézi fel, de nem követ kronológiai sorrendet. Úgy ugrál az időben, ahogy a gyermeki képzelet is ugrál egyik témáról a másikra. Csak annyi figyelhető meg, hogy az évek múlásával az élmények száma is egyre nő és a lírai hős egyre tudatosabban tekint szét a világban maga körül.
Tehát a versek egymásutániságában nincs logika, a kötet szerkezete csapongó, változatos. Különböző témájú és szemléletű versek kerülnek egymás mellé. Ami egységes a kötet darabjaiban, hogy mind szerepversek, a költő mindegyikben azonosul a gyermekszereppel és E/1. személyben a gyerek szemével láttatja a világot.
A szegény kisgyermek panaszai keretes szerkezetű verseskötet, nyitó darabja a Mint aki a sínek közé esett, záró darabja a Menj, kisgyerek. A kötetindító vers határozza meg a versek témáját, ugyanakkor létösszegzés is.
Az egyes versek nem kapcsolódnak egymáshoz, mind lezárt, kerek egészet alkotnak. Nem cím, hanem kezdősor alapján lehet őket azonosítani. Visszatérő témáik: búcsúzás, halál, félelem, betegség, ébredező érzések, szerelem, agresszió, rácsodálkozás, mohóság, naivság. Gyakorlatilag minden, amivel kapcsolatban egy gyerek érzelmi viszonyt tud kialakítani.
(A halál témájához: a gyermek még nem érti tisztán, hogy mi a halál, ezért megszemélyesíti, így teszi saját világa részévé. Az utolsó versben ő maga is „meghal”.)
Világlátása egységes. Ez abból a feltevésből fakad, hogy az ember lényegét a tudattalan szférája alkotja, amely a gyerekkori élmények újraélésével válik leginkább hozzáférhetővé.
Emellett a kötet verseit a képek, emlékek, érzések felidézése, vagyis az emlékezet, a képzelet játéka szervezi egységessé. A szövegek közti folytonosságot impresszionista hasonlatok, motivikus összekapcsolódások, valamint a helyzetek, metaforák és szinesztéziák biztosítják. A versek halk, nosztalgikus hangja is összetartozásukat erősíti. Olyan, mintha egy végtelen monológot olvasnánk.
A 64 darabból álló versfüzér legjobb darabjai közé tartozik a Mostan színes tintákról álmodom, melynek ábrándozás, álmodozás motívuma egyben ars poetica is (a színek értékeket jelölnek).
A kötet utolsó verseiben más a beszédhelyzet: a lírai én immár véglegesen eltávolodik a gyermekléttől és a gyermeki hangütés is megszűnik.
A kötetnek fontos szerepe van a modern magyar líra alakulástörténetében is.
