Timár Zsófi özvegysége – szerkezet
A novella rövid, tömör, feszes szerkezetű. A hagyományos tagolást követi:
Alaphelyzet: A mű bevezető része az előzményt meséli el: Timár Zsófit elhagyta a férje egy másik nő miatt. Lopva, egyetlen szó nélkül ment el Bágyról, és nem jött többé vissza. Azóta Zsófit a falubeliek „szalmaözvegynek” nevezik (van is férje meg nincs is, özvegy is meg nem is). Senki se tudja, a férfi hová ment azzal a másik nővel, akivel megcsalta Zsófit, azóta nem tudnak róla.
Ez már egy éve történt, de Zsófi egyre csak várja haza az urát. Esténként kiül a küszöbre és az országutat nézi, hátha megpillantja a férfit. Ilyenkor meg sem hallja a falubeliek köszönését, akik tudják, hogy a férjét várja vissza, és kinevetik.
Zsófi tudja, hogy Péter az előbb-utóbb visszatér hozzá, nagyon erősen hisz a visszatérésében: „Visszajön. Ó, bizonyosan visszajön. Péter nem rossz ember. A szíve mindig jó volt, nem lehet végképp elromolva; az a személy elvehette az eszét, bevehette magát a szívébe: hanem olyan az csak, mint a hamis festék, az idő kiszívja, meghalványítja; vissza fog ő térni.”
Zsófi továbbra is szereti a hozzá hűtlen férfit, csak jó gondolatai vannak róla, nem érez becsapottságot, bosszúvágyat, féltékenységet, haragot (ez azért szokatlan).
Bonyodalom: Egy délelőtt ragyás öregasszony lép be Zsófi udvarára, üzenetet hoz neki a férjétől. Kiderül, hogy Péter valóban szeretne már hazajönni, csakhogy nem mer.
Az üzenete: megbánta, amit tett, és arra kéri feleségét, hogy bocsásson meg neki. Ha megbocsát neki, akkor menjen el hozzá: a harmadik faluban, Gózonban dolgozik. Ha nem bocsát meg neki, ő nem mer hazajönni, mert nagyon fél Zsófi haragjától.
Kibontakozás: két szálon, két helyszínen zajlik a cselekmény.
Az 1. helyszín Bágy: Zsófi útnak indul, hogy hazahozza a férjét. A hírt hozó öregasszonnyal együtt megy Gózonba.
A 2. helyszín Gózon: a férj, aki ács, a harmadik faluban épp dolgozik. Egy aranyozott keresztet kell feltenni a templomtorony tetején levő gombra, és Péter vállalja, hogy ő megy fel. Az ácsmester, Rögi Mihály inkább mást küldene, mert szerinte Péter nehéz, de a férfi ragaszkodik hozzá.
Az ácsok beszélgetéséből az is kiderül, hogy Péter azóta elkergette a szeretőjét. Két tanulságos dolgot mond: „Megutáltam benne magamat.” Vagyis azt utálta a nőben, amit saját magában is utál: a csalfaságot. Lelkiismeret-furdalása miatt amúgy sem szerethette igazán.
Másik fontos mondata: „De meg az igazat megvallva, ami egyszer karika, gurul az.” Vagyis Péter tisztában van vele, hogy az olyan nő, aki ilyen könnyen összeállt vele, könnyen összeáll más férfival is. Egyik férfitól a másikhoz gurul, mint a karika. Ezért adta ki az útját.
Célozgatnak rá, hogy a nő most Péter egyik munkatársának, Samunak a szeretője. Valószínűleg megcsalta Pétert Samuval, ezért történt a szakítás, de Péternek már amúgy is nyűg volt a kapcsolat. A megvető pillantás, amit Péter Samura vet, szintén árulkodó.
Péter azért ragaszkodik ahhoz, hogy ő mehessen fel a toronyba, mert szeretné látni a Bágy felé vezető országutat, hátha megpillantja Zsófit (motívumismétlődés: Zsófi is az országutat nézte).
Ahogy készül feltenni a keresztet, Péter valóban lenéz a templom tetejéről, és meglátja a bágyi országúton közeledő feleségét. Amikor lenézve megpillantja Zsófit, megszédül: szíve nagyod dobban, aztán összeszorul, keze megremeg, szeme elhomályosul (kettő gombot lát egy helyett, és nem tudja, melyikre tegye a keresztet, pedig csak egy gomb van ott). A szédülő ember lát kettőt vagy hármat.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
