Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak, A jó palócok (elemzés)

A Mikszáth-novellák jellemzői

• A kis falusi emberek ünnepeit, hétköznapjait ismerhetjük meg, de a történetek többről szólnak, mint a hétköznapokról. Mikszáth bemutatja, hogy egy-egy kis közösség élete milyen sokszínű és gazdag: mennyi remény, mennyi szerelem, mennyi megcsalatás stb. van az életükben. Olyan pillanatokat ragad meg, amelyekben valami tipikus dolog van: kit vegyek el, kit kell elvennem, kihez kell hozzámennem, kit szeretek, megcsal-e a férjem stb. Mindennapos dolgok ezek, amelyek sorsfordítóvá válnak.
• Népi hagyományokat jelenít meg, babonákat, hiedelmeket. Vannak történetek a vallás erejéről is és a babonáról is. A babonának nagyon fontos szerepe van, majdnem minden novellában felbukkannak évszázadok óta tartó, atyáról fiúra szálló hiedelmek (pl. ólomöntés hiedelme: amilyen figurát kiad, olyan lesz a jövendőbelije – Az a fekete folt, szarka száll a kerítésre – Timár Zsófi özvegysége, négylevelű lóhere szerencsét hoz – Szűcs Pali szerencséje, ha elszalad előttük egy nyúl, az rossz jel – Két major regénye).
• Értékítélet: a falunak van egy belső hierarchiája, nem mindenki egyenlő. Ám nem mindig a gazdag ember a nagyobb ember, hanem egyfajta belső etika szerint ítélik meg az embereket. Nem mindig a gazdagnak nagyobb a becsülete: ha kapzsi, zsugori és gőgös, akkor nincs méltósága (csak akkor, ha kis csizmákat vesz az árva gyerekeknek, ahogy a fösvény uzsorás Bizi József teszi – A kis csizmák). A falu a részegeskedőket se tartja nagyra: az iszákos Szűcs Palit lenézték, de mihelyt abbahagyta az ivást, a maga ura lett, megjött a szerencséje. És amikor újra elhagyta magát, akkor elúszott a szerencséje. (Szűcs Pali szerencséje)
• Hitelesítés eszköze: a faluban közszájon forgó szóbeszédből indul ki egy-egy novella. „Olyan bolond gyanú van elterjedve Csoltón…”, „A gózoniak nagyon jól emlékeznek rá…”. Mikszáth gyakran él ilyen és ehhez hasonló fordulatokkal. Azt beszélik, úgy mondják, vagyis nem én mondom, nem én találtam ki, hanem ez van elterjedve, így mondják a népek, ott ezt beszélik a faluban. Ezáltal egyfajta hitelességbe ágyazza be a történetet.
• Az embereken kívül mintegy „főszerepet” kap a táj is: a természet is élőlény Mikszáthnál, hiszen cselekszik, „társalog” az emberekkel (pl. A bágyi csoda, A kis csizmák). Néha bele is avatkozik az emberek dolgaiba: büntet, igazságot szolgáltat (A „Királyné szoknyája”).

A természetleírások meghatározó írói eszköze a megszemélyesítés, ami jelzi, hogy Mikszáthnál az ember és a természet idilli összhangban van egymással (nála ez az összhang még töretlen).

A Tót atyafiak jellemzői

• Mikszáth szerette a különc figurákat, így sok bogaras szereplője van. A Tót atyafiak hősei világtól, civilizációtól elzártan élő, magányos emberek, akik jobban kötődnek a természethez, az állatokhoz, mint embertársaikhoz. Nagy hegyek közt élnek és szűkszavúak. Olyanok, mint a mesebeli szegény ember: együgyűek, de mély érzésűek, a tájjal összhangban vannak, a természet védelmezőiként jelennek meg, de néha zordak is.
• A Tót atyafiak szereplőit többnyire erkölcsi tisztaság jellemzi. Megingathatatlan, hajlíthatatlan, szilárd jellemű, szigorúan erkölcsös emberek. Kemény, szilárd erkölcsi tartás jellemzi pl. Olej Tamást is, aki azért őrül meg, mert szigorú erkölcsű ember létére pillanatnyi elgyengülésében olyasmit tett, ami nem fér össze az elveivel, és ami miatt örök bűntudat kínozza (Az a fekete folt).
• A helyszín változó, pl. Selmecbánya, Felvidék, a Tátra vidéke. A tót (szlovák) nép él itt, akik mezősi, falusi, a határban élő emberek, a hegyekben laknak, és ezek a történetek az ő történeteik. Az elbeszélések cselekménye tehát nem a városban, hanem kis hegyi falvak vidékén játszódik.
• Hangneme: változatos. Az arany-kisasszony: ironikus, Az a fekete folt: tragikus, Lapaj, a híres dudás: szentimentalista, Jasztrabék pusztulása: komikus.

• Stílusa, előadásmódja: kedélyes, derűs, ráérős, adomázó, tréfás, jókedvű elbeszélői stílus. Nem az író tárgyilagos, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem a népi mesemondókat utánozza. Olyan, mintha itt ülne és ő mesélné, meg biztat is néha bennünket, ki-kiszól az olvasóhoz. Nekünk beszél, minket kérdez pl. az ilyen fordulatokkal: „pedig mi volt a vétke?”

  Tehát beleéli magát egy mesemondó szerepébe és annak élőszóban használt naiv szófordulatait alkalmazza. Nem kívülállóként adja elő a történeteket, a hőseit is belülről látja és az olvasóhoz is közvetlenül fordul oda. Próbálja ébren tartani a kíváncsiságunkat anekdotákkal, érdekességekkel, megszólításokkal, lírai kitérőkkel, az előzményekre való utalásokkal vagy épp ironikus megjegyzésekkel.

  Anekdotázás: A mikszáthi művek elbeszélője úgy szólal meg, mintha egy baráti társaságban mesélne a többieknek, ennek folyománya az anekdotázás, amikor a történetmondást kitérők szakítják meg, olyan epizódszerű betétek, amelyek a novella cselekményéhez alig vagy egyáltalán nem kapcsolódnak. Az anekdotát Mikszáth tette irodalmi műfajjá, korábban csak élőbeszédben fordult elő.

  Az anekdota rövid, tréfás, csattanós történet. amely egy múltbeli eseményt ad elő úgy, hogy ismét átélhetővé válik a jelenben. Általában nosztalgikus, a múlt és a jelen szembeállítódik benne, ami Mikszáth művészetében egyébként is alapmotívum (gyakran ír olyan emberekről, akik nem illenek bele a saját korukba).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!