Ekkor derül ki, hogy Miklós is hóbortos fiú (igazából egyetlen normális szereplő sincsen), hiszen ezt a feltételt halálosan komolyan veszi és elmegy Amerikába aranyat ásni, hogy feleségül vehesse Krisztinát.
A két fiatal búcsújelenete ironikus-komikus hatást kelt a szentimentális nyelvi eszközök miatt, amelyek sehogy sem illenek a párbeszéd tartalmához (amely többek között a lány testsúlyáról folyik).
Az idő telik, Krisztina csak vár és vár, fogy, hervadozik, öregszik. Mikszáth egyébként őt sem kíméli: könyörtelenül ironikus például annak leírása, hogy a hősnő milyen udvarlóra és milyen lánykérésre vágyik (regényhősökhöz hasonló férfiról álmodozik: „szép legyen, mint Don Alvira a »Fekete nő« című regényben, és olyan vitéz legyen, olyan könnyelmű természetű, mint Athos a »Három testőr«-ben…” stb.).
Később a lány mindent megtesz, hogy egybekelhessen szerelmével: koplal és méregeti a súlyát a sánta mészáros mázsáján, de közben megállíthatatlanul elvénlányosodik.
Közben az apa is meghal, így már nem lenne szükség az aranyra sem, csak jönne vissza a fiú, de hosszú évek telnek el, és Miklós nem jön. Mivel nem tudják, hol van, értesíteni sem lehet. Különben is nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnik a Selmecbányán kívüli világ. A lány magára marad egykori kérőivel, a két bogaras öregúrral, és nem történik semmi, csak az idő múlik.
A várakozás ezen a szinten már képtelen, komikus állapot, és a novellának egyszer csak vége szakad anélkül, hogy értesülnénk a továbbiakról. A befejezés nyitott marad: soha nem derül ki, hogy Mirkovszki Miklós visszatért-e valaha Selmecbányára. Mikszáth az olvasóra bízza a történet befejezését.
Az elbeszélő a történet végén megjegyzi, hogy ezt a bolondériából fakadó tragédiát már a népdal is megörökítette. Emiatt úgy tűnik fel, mintha a jelen idejű történet a távoli múltban történt volna, és az egész cselekmény a legendák világába, hangsúlyosan a fiktív szférába kerül át.
Ezt a különös időkezelést a korabeli olvasók fogyatékosságként értékelték, a mai olvasó viszont a hagyományhoz való ironikus hozzáállást lát benne: Mikszáth lényegében kigúnyolja a hagyományos elbeszélő próza sajátosságait.
2. novella: Az a fekete folt (részletes elemzése ITT olvasható).
3. novella: Lapaj, a híres dudás. A kompozíció ellentétre épül, ami a romantika stílusjegye: kiélezett kontraszthatás érvényesül a szerkesztésben (ez a mondanivalót nyomatékosítja). A mű szerkezeti szempontból közel áll az Az a fekete folt című novellához, a két elbeszélés rokonítható egymással.
A novella első, nagyobbik részét egyfajta bevezetés alkotja, amely a nép ítéletét mondja el a főhősről. Ezt a közvélekedést gyökeresen megváltoztatja a mű második egységének cselekménye, a tulajdonképpeni történet.
Mikszáth hosszadalmas bevezetést alkalmaz, távolról közelít a témához. Bevezetőjéből elsősorban a közvélemény ítéletét ismerhetjük meg: milyennek tartja a falu népe a főszereplőt, milyennek ismerte meg a környezete, a külső szemlélő milyennek látja. Lassanként áll össze a kép sok apró részletből, megfigyelésekből, kisebb anekdotákból, népi mondákból, szóbeszédből, a falusiak híreszteléséből.
Lapaj Istók ugyanolyan magányos, az emberektől elszokott főhős, mint Olej Tamás. Az ő ősei is juhászok voltak, de ő már nem juhász, hanem csősz a hlinai határban, már 22 éve.
Előfordul, hogy a falusi közvélemény valakit félreismer: Lapajt is rosszul ítélik meg. Ridegséggel vádolják, durvának, érzéketlennek, embergyűlölőnek tartják. És ez a hideg szívűnek tartott ember egyetlen kincsétől, fekete dudájától is hajlandó megválni azért, hogy a kunyhójában hagyott újszülöttet felnevelje.
Kiderül róla, hogy valójában mélyen érző, szelíd lelkű és jószívű. Eladja kincset érő dudáját két párnáért, egy derékaljért és egy anyakecskéért, és ezzel megmenti egy megesett, öngyilkos cselédlány árváját. A novella üzenete az, hogy a nép mellőzött, hallgatag fiai egyáltalán nem olyanok, amilyennek kívülről látszanak.
4. novella: Jasztrabék pusztulása. A történet egy ravasz, agyafúrt csendbiztos, Gerde István és a hírhedt tót rablóvezér, Jasztrab György küzdelméről szól. Fontos szerepet játszik a babona, mivel a híres csendbiztos egy furfangos csellel, a babona erejét kihasználva keríti kézre a környék rettegett rablóvezérét.
Jasztrab György húsz lépésről rálő kétcsövű puskájával, de nem találja el. A csendbiztost nem hagyja el bámulatos lélekjelenléte: kivesz a zsebéből két ólomgolyót, és elhiteti a rablóval, hogy ez az a két golyó, amelyeket az imént kilőtt rá: lám, őrajta nem fog a golyó, elkapta mindkettőt. A mogorva haramia elhiszi, hogy ellenfelének természetfölötti hatalma van, rémülten megadja magát és bevallja minden szörnyű bűnét.
A novellák közt van összefüggés. Például Olej Tamás üzenettel küldi Anikát Lapajhoz, akiről külön novella is szól majd. De összeköti őket a helyszín is.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Sokat segít,jó kis weboldal
Mindenkinek ajánlom