A Tartuffe volt az a mű, amellyel a francia és egyben az európai klasszikus vígjáték létrejött. Az írói álnevet viselő Molière (eredeti neve: Jean-Baptiste Poquelin) teremtette meg, aki műveiben a 17. század teljes társadalmát színpadra vitte, hogy kacagva leplezze le kora hibáit: a képmutatást, a nagyzolást, a zsarnokoskodást és az ostobaságot.
A Tartuffe 1664-ben íródott ugyanazzal a céllal, mint az antik komédiák: megjavítani az embereket, miközben mulattatjuk őket. Az akkor még háromfelvonásos darabot 1664-ben mutatták be a királyi udvar előtt a versailles-i ünnepségek keretében, s nagy tetszést aratott.
Ennek ellenére az egyházi körök, a jezsuita vezetés alatt álló Oltáriszentség Társulat (a katolikus egyházon belül megerősödő társaság) tagjai – orvosok, papok, értelmiségiek és arisztokraták – hamarosan megtámadták a művet és a párizsi érsek követelésére a király kénytelen volt betiltani. Négy és fél évig nem lehetett nyilvánosan játszani, csak magánelőadásokon vihették színre.
Ezt a tiltást csak 1669-ben oldották fel, hosszú harc után, amit a bigott vallásosság ellen kellett folytatni. Azok ellen, akik rendkívül szigorúan vigyázták az erkölcsöket, és úgy gondolták, a Tartuffe az erkölcs ellen s ellenük vét. Odáig mentek, hogy Molière-nek védelmet kellett kérnie a királytól bizonyos Pierre Rouillé plébános ellen, aki meg akarta őt égettetni.
A közben ötfelvonásosra bővült Tartuffe 1669-es bemutatója nagy sikert aratott, s azóta is folyamatosan játsszák a világ színházaiban.
Az elemzés vázlata
● Bevezetés
● A Tartuffe műfaja, forrásai, stílusa, témája
● A Tartuffe szerkezete
● A Tartuffe szereplői, jellemek
● A Tartuffe kifejezőeszközei, versformája
● A mű értelmezése és üzenete
A Tartuffe műfaja, forrásai, stílusa, témája
Műfaja: komédia (vígjáték). A dráma műnemébe tartozó műfaj, melynek uralkodó esztétikai minősége a komikum (olyan értékszerkezet, melyben értékhiány lepleződik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá).
Hősei átlagos, kisszerű alakok, akik szellemi, erkölcsi, jellembeli fogyatékosságaiknak vagy nincsenek tudatában, vagy negatív vonásaikat értékként tüntetik föl. Ám a történet során az értéktelenség lelepleződik, az értékvesztés nyilvánvalóvá válik. A komédia igazsága tehát nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg: a hamis látszat alól előtűnik a valódi lényeg.
A francia komédia nem olyan kötött, mint a tragédiák, sem formailag, sem nyelvileg, sem tartalmában. A darab komikus konfliktusra épül: kisszerű hősök összeütközése, a küzdelembe való belebukása, felsülése. Cselekményében sok a valószerűtlen fordulat, a cselszövés, a véletlen. Megoldása mindig szerencsés kimenetelű.
A komédiában már a polgári világ képviselői jelennek meg, a polgárság játssza a főszerepet. Molière hősei már nem olyan arisztokratikusak, hanem polgáriak, kisszerűek. Maga Molière is polgári származású volt és nem arisztokrata (apja királyi kárpitos).
Saját társulatával járta Dél-Franciaország városait, és saját bőrén tapasztalta meg, hogy mi tetszik a közönségnek és mi nem, min nevetnek. Nemcsak drámaíró volt, hanem színész és társulatigazgató is, XIV. Lajos kedvenc szerzője.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
