Az Egy mondat a zsarnokságról 1950-ben keletkezett, de politikai okokból 1956-ig nem jelenhetett meg. Külföldön előbb jelent meg (fordításban), mint idehaza magyarul. 1956-ban az Irodalmi Újság november 2-i számában látott napvilágot. Ehhez az első kiadáshoz a költő emlékezetből írta le a verset, így ez a változat szöveghiányos, mégis a legtöbb későbbi kiadás ezt vette alapul.
Az 1956-os forradalom kapcsán a költemény nemzetközi hírnévre tett szert. Később ismét betiltották közlését egészen 1986-ig, mivel a kommunizmus őrei rendszerellenesnek, „ellenforradalmi akusztikájúnak” tartották. A második megjelenésre már csak a költő halála után került sor.
Illyés Gyula közismerten diktatúraellenes volt, de olyan tekintélyre tett szert az irodalmi életben, hogy még a sötét ötvenes években sem tudták őt félreállítani. Munkássága a baloldali mozgalmakkal indult. Az avantgárd áramában kezdett írni (Kassák Lajos lapjaiban publikált, melyeknek egy ideig szerkesztője is volt), de nem volt igazán avantgárd alkat, így hamar elfordult az újrealizmus és az újnépiesség irányába.
Később a Nyugat is közölte műveit, a második nagy írónemzedékbe tartozott. Míg József Attila a városi proletár, Szabó Lőrinc pedig a polgári, addig Illyés Gyula a paraszti rétegek hangadó költője volt. 1945 elején részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában, országgyűlési képviselő is volt, de a politikai szerepléstől hamar visszavonult.
Irodalmi műveivel a nemzetet önismeretre akarta tanítani és öntudatossá tenni. 1945 előtt a szociális problémák megoldását, a kisemmizett dolgozó tömegek helyzetének javítását szorgalmazta, 1945 után pedig a demokrácia és a diktatúra ellentétére mutatott rá.
A kommunista hatalommal erősen konfliktusos volt a viszonya. Először szövetségesnek akarták őt, de aztán ellene fordultak és bírálták, mert Illyés nem állt melléjük. Ő az irodalom értékközpontúságát és önelvűségét hirdette: nem akart a diktatúra irodalompolitikájának szolgálatába állni. És nem látta konfliktusmentesnek a munkás-paraszt szövetséget sem.
A bolsevik diktatúra idején felhívta a munkások figyelmét arra, hogy vigyázzanak, nehogy a szocializmus építése keretében börtönt építsenek maguknak. Verseiben, drámáiban is a nemzeti függetlenség ügyét és a valódi demokráciát szorgalmazta. A sokat támadott Szabó Lőrinc és Németh László mellett is kiállt.
Műveit a hatalom erősen megrostálta, és nagy késéssel engedte bemutatni a színházakban. Rendszeresen emlékeztették rá, hogy mit várnak tőle, ennek ellenére irodalmi tekintélye vitathatatlan volt, a hatvanas évek második felétől már egyöntetű tisztelet övezte a szellemi életben.
Az Egy mondat a zsarnokságról konkrétan a bolsevik diktatúra ellen íródott, de ennél egyetemesebb jelentésű: a költő általánosságban mindenfajta diktatúra ellen tiltakozik. Hiszen a zsarnokság minden korban és minden változatában emberellenes. A vers tükrözi Illyés jogos indulatát, véleményét a totalitárius rendszerekről.
Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
õ, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
õ néz rád a tükörből,
õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit õ eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is õ vigyáz már,
gyárban, mezõn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
õ mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
