Értelmezés: Barbár, a természet nyers darabjaként élő emberek világába visz a mű. A pusztai népek, a pásztorok szinte az egész életüket az emberektől, a civilizációtól távol élik le. Természetes közegük a végeláthatatlan, sivár, kiégett puszta, ahol tavasztól őszig magányosan élnek, együtt az állataikkal, távol a családjuktól. Se ház, se tiszta ruha, se asszony, se barát, és ezzel ők megelégszenek. Nincs szükségük a civilizációra, beérik egy szamár árnyékával, ha nagyon tűz a nap.
Egész nap nem beszélnek, mert nincs kivel, emiatt elszoknak a beszédtől. Mivel gondolataikat nem ismerjük meg, akár azt is feltételezhetjük, hogy nincsenek gondolataik. Az állataikhoz állnak közel, hiszen az állatokhoz jobban értenek, mint az emberekhez. Míg az emberekkel nehézkesen kommunikálnak, a Bodri juhász pl. a kis puli csaholásából azonnal megérti azt, amit a kutya „mondani” akar.
A természetben élő embereknek az állatvilággal közelebbi, intimebb, családiasabb kapcsolatuk van, hiszen együtt élnek az állatokkal. Az állatok közt élő pásztorok egymást értő beszélgetést tudnak folytatni az állatokkal.
A novellából azonban kiderül, hogy az emberhez méltatlan életkörülmények ellenére a pusztán élőknek ugyanúgy van lelkük, mint a városiaknak. Az ember alatti életforma a Bodri juhászból nem öli ki az emberséget, és a feleségéből sem, akit nyugtalan szíve, férje iránti hűsége emberfeletti magasságba emel. Megrendítően szép, ahogy az asszony keresi halott férjét a pusztában. Kitartása, emberfeletti erőfeszítése már-már mesehőssé teszi.
Kettejük példája azt mutatja, hogy bár a pusztai népek elmaradottak, babonásak és barbár körülmények közt élnek, ez nem feltétlenül teszi őket embertelenné és kegyetlen vademberré. És még a veres juhásznak is van lelkiismerete, mert végül kiderül, hogy valamivel még őrá is lehet hatni. Csak épp nem szavakkal, hanem a szavak szintje alatti, a távoli múltból örökölt, titokzatos, sejtelmes, ősi gesztusokkal.
A zárlatban hirtelennek, váratlannak tűnhet a veres juhász beismerő vallomása, ha valaki nem érti, milyen néphit kapcsolódik a fejében a kilincsre akasztott szíj látványához. Ezt a fordulatot azonban úgy is lehet értelmezni, hogy még a veres juhásznak is van lelke, és a bíró megtalálta az utat a lelkéhez.
Üzenet: A történet mondanivalója a jó és a gonosz összecsapása. Bennünk lakik a jó és a rossz is, és az embertől függ, hogy kiben melyik kerekedik felül. A „barbár” életkörülmények ellenére is meg kell találni a szépséget, az emberséget az életben, ahogy a Bodri juhász tette. Ha ez nem sikerül, akkor kegyetlen szörnyeteggé válik az ember, miként a veres juhász.
A műnek továbbá egy társadalmi üzenete is van, ugyanis a pusztán élők nehéz körülményeivel, a „barbár” életformával a társadalomnak is dolga van. Törődnünk kell azokkal, akik nem élnek emberhez méltó körülmények között, mert az is probléma, hogy a pusztán élő „barbárokra” csak akkor figyel föl a társadalom, amikor gyilkolnak, rabolnak, és ezzel megzavarják a rendet, veszélyeztetik mások nyugalmát, biztonságát.
Fogadtatás: a Barbárok megrendítő és művészileg is kiváló novella. Esztétikai hatásához nagyban hozzájárul a világos, átlátható szerkezeti megformáltság és a dráma, a népmese és a népballada műfajához való kapcsolódás.
A kortársak elismeréssel fogadták, pl. Kosztolányi elragadtatva beszélt róla a kötet megjelenésekor: „Csoda ez a nyelv, a gondolatok sajátságos, utánozhatatlanul keleti tagolása, a szavak ázsiai tempója s messze-messze muzsikája, a pusztai emberek alanytalan, korcs mondatai (…) Csoda ez az egész így együtt, mert szándék és beteljesülés, betű és lélek, természet és művészet eggyé válik, s a költő embereket formál, életet varázsol a semmiből, ennél pedig nincs nagyobb csoda.
Nagyszerű elemzést olvashattam! Nem tudhatom, hogy ez kinek a munkája, de igazán megérdemelné, hogy a neve is tudott legyen.
Pontos, alapos, lényegre törő, igazán elolvasásra, sőt elmélkedésre érdemes. Örülök, hogy erre az elemzésre rátaláltam.