A Versben bujdosó 58 sorból áll. Az 58 sor egyetlen nagy versmondatot alkot, melyben 6-szor fordul elő a „Versben bujdosó haramia vagy” mondat, és 6 egységre tagolja a vers szövegét. Egy-egy egység végén a nyitó mondat megismétlődik. A mű egyik lehetséges szerkezeti felosztása tehát a következő:
Az 1. egység (1-7. sor) a maga teremtette világ leírása.
A 8. sor a nyitó mondat ismétlése.
A 2. egység (9-18. sor) a külvilág és a belső világ leírása.
A 9. sor a nyitó mondat ismétlése.
A 3. egység (20-31. sor) témája: megmaradni minden áron!
A 32. sor a nyitó mondat ismétlése.
A 4. egység (33-49. sor) az indoklás (a „mert” kötőszó 5-ször ismétlődik).
Az 50. sor a nyitó mondat ismétlése.
Az 5. egység (51-54. sor) a költő lelkének nyughatatlanságát ábrázolja.
Az 55. sor a nyitó mondat ismétlése.
A 6. egység (56-58. sor) témája az, amit mások láthatnak belőle, amit megmutat a külvilágnak a rejtőzködő „haramia-költő”.
A bujdosás nem menekülés, hanem tiltakozás, az egyetlen lehetséges etikus magatartás: a való világból a költészet világába hátrálni, az alkotással ellenvilágot teremteni. A lírai én nem az életben, hanem a költészet szuverén terében, külön világában él.
A váteszköltővel ellentétben ez a költőszerep nem a vezető jelleget hangsúlyozza: a költő nem lángoszlop, és nem vezérként kiemelkedik a társdalomból, hanem kitaszítottként különül el tőle: perifériára kerül a társadalmi küzdelmek során.
Ettől persze még a feladata alól nem mentesül: ugyanaz a dolga, amit Nagy László már a Ki viszi át a szerelmet című versében is megfogalmazott, az értékmentés, átvinni az értékeket a túlsó partra. Haramiaként ezt ugyanúgy meg kell tenni, mint váteszként vagy lángoszlopként: akármilyen sors is jut a költőnek, ez a küldetése, ezt kell beteljesítenie. A világkép lényege, a jövőorientáltság tehát megmarad.
