A 4. versszaktól kezdődik a Tisza-parti táj érzékletes leírása. Az őt körülvevő látványt a költő úgy mutatja be, hogy először a közeli dolgokat veszi szemügyre (a víztükör, a föveny), aztán a távolabbiakat (az erdő, a bércek). Leírása nagyon képszerű, nagyon szemléletes. Legfontosabb költői eszközei a hasonlat és a megszemélyesítés.
Tehát közelről távolra haladunk egyre nagyobb, koncentrikus körökben. A költő lába alatti föveny a legközelebbi pont, utána szemügyre veszi a Tisza túlsó partját szegélyező rekettyebokrokat, és azok nyílásán át megpillantja egy kis falu tornyát. A réten túl már az erdő kezdődik. A legtávolabbi pont a mármarosi bércek képe.
Petőfi nemcsak azt ábrázolja, amit lát, hanem azt is elmondja, hogy mit hall: szinte semmit. Csend van, amit csak néha tör meg madárfütty, illetve a távoli malom zúgása (ami nem kellemetlen zaj, mert innen olyan halkan hallatszik, mint a szúnyog dongása).
Mozgás nem nagyon történik a tájban, amely csöndes és mozdulatlan. Aztán megjelenik a túlparton a pór menyecske, aki az egyetlen emberalak a tájban (a költőn kívül). Telemeríti korsóját, közben egy pillanatra ránéz a költőre, tekintetük találkozik, aztán elsiet. Távozása után még mélyebbnek érződik a csend. A folyó is és a környezete is békét sugároz.
A verset a lírai realizmus egyik legszebb példájának szokták tartani, de nemcsak a mértani pontosságú tájleírás miatt. A lírai realizmus nem pusztán aprólékos tájleírást jelent, hanem azt is, hogy a költő a tájjal kapcsolatos érzéseit, gondolatait, hangulatát érzékelteti. Petőfi számára is az volt az elsődleges, hogy belső világát kifejezze, a táj szinte csak ürügy ehhez.
A konkrét tájelemek leírásán túl visszaadja azt a felemelő élményt is, amit a természet szépsége nyújt neki: „Lelkem édes, mély mámorba szédült / A természet örök szépségétül.” Tehát nemcsak a táj hangulata idilli, hanem a költő hangulata, érzelmei is azok: Petőfi az élménytől mámorosan, bódultan csodálja a természet szépségét.
Valósággal himnikus sorokban, lelkesen dicséri a természetet, amely olyan erős hatást tett rá, amikor a Tiszánál járt, hogy az emlék megelevenedik, és bár a versben leírt élmény múlt idejű, a költő jelen időben szólal meg:
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –
Ez a jelen idejű megszólalás, amely a természet dicséretét zengi, a klasszicista ódák szentenciájára emlékeztet. A strófa központi állítása szerint a természet hallgatásának kifejezőerejével egyetlen emberi nyelv sem tudná felvenni a versenyt. Ez a sor („Mely nyelv merne versenyezni véled?”) zeneisége – az „e” hangok sorjázása – folytán is kiemelődik, hangsúlyt kap.
Különös egyébként, hogy éppen egy költő, aki a szavak embere, dicséri a hallgatást, illetve a csönd kifejezőerejét.
Az 1-11. versszak tájleírásait a 12. strófától elbeszélő, narratív rész követi. Petőfi visszatér a tanyára, ahol társaival megvacsorázik és beszélgetnek. A Tiszáról a költő barátai más véleményen vannak: rosszakat mondanak a folyóról. Petőfi nem érti, miért, hiszen a Tisza olyan szelíd és ártalmatlan. Nyilván az iménti élmény hatására vélekedik így, mert annyira élvezte a folyó csöndes szépségét.
A vers azonban itt nem ér véget: a befejezés drámai. Pár nap múlva a költő arra riad fel álmából, hogy félreverik a harangot az árvízveszély miatt. Mindenkinek menekülnie kell.
Romantikus vonás a műben az az éles ellentét, amely a Tisza két arca között megjelenik: a korábban szelíden folydogáló, sima tükrű, nyugodt és hangtalan folyó most úgy őrjöng, mint egy láncait letépő elmebeteg, aki mindent el akar pusztítani.
Itt, az utolsó strófában a vers társadalmi mondanivalóval telítődik: a megáradt, zúgva-bőgve tomboló Tisza képe az erejére ráébredő, fölkelő, szabadságáért fegyvert ragadó nép jelképe lesz.
Vannak elemzők, akik pusztán tájleíró versnek tekintik A Tiszát, mások szerint a politikai jelentésréteg nem önkényes belemagyarázás: ezt Petőfi más versei is igazolják, melyekben a fölkelő népet szintén háborgó tengerhez vagy folyóvízhez hasonlítja a költő (Föltámadott a tenger, A király és a hóhér stb.)
***
Részletes elemzés ITT olvasható.
