A vers három fő részből áll, amelyek a valóságos levelek felépítését követik.
1. rész: üdvözlés, előkészítés. Petőfi megszólítja öccsét (Pistikám!), és érdeklődik felőle és szülei felől (hogymint vagytok? gondoltok-e rám? hogy van dolgotok?)
Ebből a részből az is kiderül, hogy a költő pontosan tudja, hogy van a családja: tudja, hogy sokat fáradoznak, dolgoznak, de munkájuk gyümölcséből csak szűkösen tudnak megélni. Nyilván tudja ezt, hiszen amikor szüleinél járt Dunavecsén, pontos képet kapott szorult helyzetükről, részletesen megismerte problémáikat.
2. rész (ez a fő rész): a levél tulajdonképpeni tárgya. A levél témája nem más, mint a költő kérése öccséhez, amit vallomás formájában terjeszt elő.
Egyik kérése az, hogy öccse minden erejével próbálja meg segíteni édesapjukat (tégy érte mindent), akiről kiderül, hogy becsületes ember, s azért ment tönkre anyagilag. Azt hitte, hogy más is olyan becsületes, mint ő, és túlságosan megbízott az emberekben, akik „jégre vitték” (azaz becsapták).
Petőfi életrajzából tudjuk, milyen esemény áll e sorok mögött: Petrovics István azért ment tönkre, mert kezességet vállalt egy rokonáért, aki csődbe jutott. Tehát egyáltalán nem saját hibájából vesztette el a vagyonát, hanem jóhiszeműségből.
Petőfi másik kérése öccséhez az édesanyjuk iránti gyermeki odaadás: „szeresd, tiszteld, imádd!” Hogy anyjuk milyen fontos szerepet tölt be az életükben, arra majd akkor fog fény derülni, amikor már nem lesz anyjuk („ha elszólítná tőlünk őt az ég”), e nagy veszteség képét villantja fel Petőfi.
3. rész: búcsúzó formula. A költő mentegetőzik, amiért levele rövid, és az is ilyen sötét gondolatokkal van tele. Megígéri, hogy legközelebb majd hosszabb és vidám levelet fog írni. Végül elbúcsúzik (Isten megáldjon, édes Pistikám!)
A vers számos miniatűr képpel van teli. Pl.
● metaforák
„… verítékinek / Gyümölcseit most más emészti meg”
„… fekete / Lett gondolatjaimnak menete” (a fekete gondolatok a szomorúság, a bánat metaforái)
„S ha még tovább fonnám e fonalat” (azaz tovább folytatnám e gondolatsort)
„Szívem repedne a nagy kín alatt” (azaz belehalnék, a „szívem repedne” a halál metaforája)
- szépítő körülírások (eufemisztikus kifejezés): „Ha elszólítná tőlünk őt az ég…”
Ebben a versben kicsit más szemmel látjuk Petőfi apját, mint az Egy estém otthon címűben. Ott a költő kedves-humoros fölénnyel, tréfálkozva beszélt apja értetlenségéről, a színészmesterség iránti megvetéséről. Itt nyoma sincs ennek a hangvételnek.
Petőfinek sokkal fontosabb, hogy szüleit biztonságban tudja, mint az, hogy apja megértse az ő pályaválasztását. A szüleit féltő, aggódó fiú hangja szólal meg a versben, akit elszomorít apja nehéz helyzete.
A szüleiért való aggódás nem futó hangulat volt Petőfinél, hanem emésztő gond, amely lefoglalta érzelmi energiáit és gondolatait. Mint a versben is írja, szívesen segített volna rajtuk („Agg napjait a fáradástul én / Mily édes-örömest fölmenteném”), de ez nem állt módjában.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
