Petőfi Sándor

A kutyák dala és A farkasok dala egy ikerpárvers, így érdemes a kettővel egyszerre foglalkozni. Mindkét vers 1847 januárjában született, és mindkettő allegorikus vers (egy átvitt értelmű gondolatsort fejt ki), azaz nem tényleg kutyákról és tényleg farkasokról van szó, hanem kétfajta emberi magatartásformáról.

A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se’, hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor…
De szabadok vagyunk!

Feltűnően hasonlít egymásra a két vers, nemcsak formailag (mindkettő öt négysoros strófából áll), műfaj (dal) és verselés terén (mindkettő ütemhangsúlyos, hat szótagos, félrímes), hanem az is rögtön feltűnik, hogy az első strófa szóról szóra azonos. Olyan ez a két vers, mintha egy versnek a két része lenne.

A beszédhelyzet is megegyező a két versben: a költő többes szám első személyben beszél a kutyák, illetve a farkasok nevében, és helyzetükbe beleélve magát ábrázolja „életmódjukat”, „értékrendjüket”.

Mindkét vers nyelvezete egyszerű, köznapi, természetes és érthető, a rövid, darabos mondatok is nagyon egyszerűek és dísztelenek.

Lássuk, mit jelképez a kutya és mit a farkas, azaz milyen viselkedésformákat mutat be a két vers!

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2