Petőfi Sándor

A mű témája a beszélő udvarlása, amely jelen idejű, ugyanakkor feltételes jelentésárnyalat is van benne. Ez a feltételesség jelzi, hogy a vers nem tényleges élményből fakad, hanem a beszélő képzeletéből, tehát ami elhangzik, az puszta fikció. A képzelet világából fakadó, folyvást változó, látomásos képalkotás történik, amelyben a romantikus költői személyiség a maga teljes szabadságában bontakozik ki.

A költemény fő motívumai: fa, virág, harmat, napsugár, mennyország, csillag, pokol. Ezek közismert, a népdalokban is gyakorta szereplő képszimbólumok.

Legfontosabb költői eszközei:

  • halmozás: feltételes jelentésárnyalatú, időhatározói alárendelő összetett mondatok
  • párhuzam: a két versszak két hasonló típusú többszörösen összetett mondat, az utolsó, hangsúlyos helyen található célhatározói főviszony. (1. versszak utolsó sor, 2. versszak zárójeles beékelődés)
  • ellentét: az 1. és a 2. versszak között:

könnyed játékosság <–> komoly, súlyos tartalom
egyenes és fordított szórendű mondatok váltják egymást <–> a fordított szórendű mondatokat megszólítás és közbeékelődés szakítja meg
konkrét, összetartozó képek (fa-virág-harmat-napsugár) <–> elvont, ellentétes képek (pokol-mennyország)

A versnek fontos jellegzetessége a végletesen szembeállító kettősség, amely a 2. versszakban jelenik meg, ahol a költő biblikus, keresztény motívumokat világiasít (profanizál): menny és pokol metaforájával Petőfi összekapcsolja a földi, evilági és a transzcendens, a tapasztalaton túli szinteket. A műdalban ez az összekapcsolás azt a köznapi tapasztalatot fejezi ki, hogy a szerelmi boldogság ugyanúgy megnyerhető vagy elveszíthető, ahogyan a lelki üdvösségünk is.

További kifejezőeszközök: metaforák, természetmetaforák, mondatpárhuzamok, párhuzamok, ismétlések

Szerkezete metaforikus, az egyes strófákban három-három, a lényegi összetartozást hangsúlyozó kép hordozza a szakaszzáró sorokban kifejezett egyesülés óhaját.

  1. versszak: a szerelmes költő egymás után sorolja az egymástól elválaszthatatlan, egymás nélkül nem létező dolgokat, melyek témaköre a természet: fa-virág, virág-harmat, harmat-napsugár. A cél az egyesülés.
  2. versszak: a menny és a pokol ellentéte sem akadályozza a költőt célja elérésében (az egyesülésben), bármelyiket vállalná szerelméért.

 

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4