A Kiskunság műfaja tájleíró költemény, címe a leírás tárgyát nevezi meg (témajelölő). Petőfi tájleíró verseinek jellemző vonása az érzelmi telítettség, szóval erősen személyes jellegű versekről van szó, a lírai ént bensőséges viszony fűzi a tájhoz. Ilyen személyes jellegű vers a Kiskunság is, amely a romantikus vallomásosság jegyében született.
A lírai én közvetlenül, E/1. személyben nyilatkozik meg, de nemcsak megfigyelő, szemlélődő alakként van jelen a versben, hanem valósággal benne él a tájban. A táj végtelensége egylényegűnek tűnik a beszélő, azaz a romantikus személyiség korlátlan szabadságigényével.
A versben a látvány leírása és az arra való reflektálás, tehát leíró és értelmező részek váltogatják egymást.
A Kiskunság szerkezetileg 4 egységből áll.
Az 1. egység (1-12. sor, 1. strófa és a 2. strófa első fele) a felütés, amely a vershelyzetet adja meg. A jelenből a múltba, az adott helyzetből, a nagyvárosból a vágyott világba, a szép Kiskunságba vágyik vissza a lírai én.
A 2. egység (13-16. sor, 2. strófa második fele) egy látomás, amely a múltat jeleníti meg. A múltat az utána való sóvárgás emeli látomássá.
A 3. egység (17-80. sor, 3-10. versszak) leíró, beszámoló jellegű rész, amelyben a múlt jelenné válik.
- A 3. versszakban a lírai én belehelyezi magát a tájba, a róna közepére: körös-körül pusztaságot lát, ha körbenéz.
- A 4. versszakban a legelőkön keresztülfutó út mentén pihenő gulyát és a gulyást látjuk.
- Az 5. versszakban egy tiszta vizű patakban figyeljük meg a víz alatti élővilágot, a halakat.
- A 6. versszakban az alföld jellegzetes madarait, gólyát, gémet szemléljük meg.
- A 7. versszakban hasznavehetetlenné vált gémeskutat látunk, amely beomlott, ezért most szomorúan álldogál és merengve nézi a délibábot.
- A 8. versszakban egy lepusztult csárdát látunk.
- A 9. versszakban egy jellegzetes alföldi tanyát nézünk meg, melyet búzaföld vesz körbe.
- A 10. versszakban megcsodáljuk az élénk színű virágokat, amelyek a búza között virítanak.
A 4. egység (81-88. sor, 11. strófa, az utolsó versszak) a nyitó motívumhoz, a város képéhez kanyarodik vissza. Az utolsó sorok nem zárják le a verset, amely egy végtelenbe táguló képpel fejeződik be.
A vers stílusa egyszerre romantikus és realista, ugyanis Petőfi a realizmus eszményének megfelelően egy természetes, életszerű tájat akart megjeleníteni, ugyanakkor ezt az őt megelőző romantikusok kifejezéskészletét, stílusbeli újításait felhasználva és továbbfejlesztve tette.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
