Allegorikus a versben megírt bika-sors, és amit Radnóti megjósolt magának, az valóban be is következik majd. A versben tehát saját sorsát énekli meg, a bika-hasonlat az ő szerepére, életére vonatkozik: ő is olyan erős, mint a bika, de nem olyan bika, aki oktalanul mindennek nekirohan, hanem olyan, aki figyel, szemlélődik, várakozik.
Az őzek, a gyengébbek, elmenekülnek. Ő is érzi a veszélyt, de ő nem fut el, hanem vár, hogy szemtől szembe találja magát vele, és amikor majd kell, megküzdjön vele. És a küzdelemben majd elesik, és a késő korok megtalálják a csontjait.
Kezdetben az idilli múlt jelenik meg, a megelégedettség, a nyugalom képe, majd ezt felváltja a fenyegetettség, a halál biztos tudata.
A vers fő motívumai: veszély, halál, sorsvállalás, példaadás. Ezek a motívumok Radnóti későbbi költészetében is meghatározók lesznek. De azt a félelemérzetet, amely a komor történelmi helyzetből fakadt, itt fejezi ki először.
A cím a mű alapképe, a hasonlat jelenik meg a címben. Ez jellemzi az egykori és mostani költői sorsot.
A Mint a bika rímtelen szabad vers, bár a hosszú sorokban érezhető az antik időmértékes metrum lüktetése. Az ősi hexametert idézi fel.
A vers típusa időszembesítő, a beszélő a múltbeli és a jelenbeli élethelyzetét hasonlítja össze, a jövőt pedig megjósolja. Így három idősík jelenik meg a műben: múlt, jelen, jövő.
Formailag szabálytalan, a strófák tagolása aszimmetrikus: az 1. versszak 7 soros, a 2. versszak 9 soros, a 3. versszak pedig csak 2 soros.
Tehát három, eltérő terjedelmű versszakból áll, s ezek egyben az idősíkok határát is jelzik. Ennek megfelelően a verset három szerkezeti egységre lehet felbontani.
Az 1. egység (1. szakasz) a múltat mutatja be (a „mostanáig” határozószó jelzi, hogy az az időszak lezárult): jellemzése patetikus, de jó adag irónia is vegyül bele. Még idilli, bukolikus tájelemek jelennek meg, derűs hangulatú, játékos képek, jelenetek és mozgalmasság jellemző.
A versnyelv expresszionisztikus, mozgalmas, dinamikus igék („rázza”, „fordul” stb.), erőteljes jelzős szerkezetek („habos lobogó”, „sűrű, repedő levegő”) találhatók.
A férfierejét kamaszosan fitogtató fiatal bika a fiatal költőt idézi. Életerő, egészség és szabadság jellemzi. Mivel unja magát, fölösleges, öncélú mozdulatokat tesz („körberohangat”, „rázza fejét”, „dobbant”). Ez egy magabiztos, önfeledt és ártalmatlan játék a fiatal bika részéről. Ironikusan fitogtatja erejét, ami a gondtalan, lázongó ifjúság jelképe. Mindenki bámulattal, elismeréssel tekint rá, a bika fölényes győzelmei csodálatot váltanak ki.
A 2. egység (2. szakasz) a jelen bemutatása (a „mostan” határozószó jelzi, hogy a jelenleg tartó időszakról van szó). Az idillt elégikusság váltja fel, az igék jelen idejűek („élek”), ugyanakkor nem mozgalmasak, a múlttal szemben a jelenben a mozdulatlanság dominál. Az alattomosan közeledő veszélyt már érző, megértő ember jelenik meg benne.
Az első sor módosulva tér vissza. A kapcsolatos kötőszó („S”) jelzi a lírai én életének és a költői képnek a folyamatosságát, az ellentétes kötőszó („de”) viszont azt jelzi, hogy valami megváltozott a múlthoz képest.
A költőt jelképező bika viselkedése már nem olyan, mint fiatal éveiben, nem is lehetne olyan a történelmi változások miatt. Mozdulatai azt fejezik ki, hogy érzi a közelgő veszélyt („megtorpan”, „fölszagol”, „fülel”).
A történelmi helyzetet a farkascsorda jelképezi, s a bika a veszélyt a szagokból érzi meg, tehát az inger föntről, a levegőből érkezik el hozzá. Ez jelképezheti azt, hogy a veszély láthatatlanul, alattomosan közeleg.
A bika elgondolja, milyen magatartások lehetségesek ebben a helyzetben (az „elgondolja” emberi cselekvés, emberi cselekvésre utaló igék kapcsolódnak a bikához).
A bika tudja, hogy vagy neki is menekülnie kell, ahogy az őzek teszik („elpattan a széllel”), vagy maradni és vállalni a harcot („kűzd és elesik”). Tehát két lehetőség van a veszéllyel szemben: menekülés vagy küzdelem, és a bika tudatosan vállalja a küzdelmet.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
