Az ősz egyszerre jelenik meg az ítélet és a kiteljesedés időszakaként. A kitüntetett idő eljövetele megmutatja a természet és az emberi lét ellentétét. A gyümölcsök, a vegetáció képes arra, hogy sorsát betöltse, hisz termőre fordul; az ember viszont (szemben a természettel) elmenekült sorsa beteljesedése elől, így terméketlen magányra ítéltetett.
Alapmotívumok:
- idő, és az időtoposzhoz (ősz) kapcsolódó képek: vihar, gyümölcs, árnyék, szél, fürt, levelek. Az érettség és a magány kifejezése.
- az emberi környezet motívumai: ház, olvasás, írás, fasor
A versszervező erő az ellentét. Ellentétek:
- beteljesedés – elmúlás (az ősz az elmúlást jelképezi)
- termékeny természet – terméketlen emberi lét
- világosság – sötétség (napórák – árnyad)
Kifejezőeszközök: szimbólum, megszemélyesítés, gondolatritmus, ismétlés, paralelizmus. Gyakoriak a jelzős főnevek (alig találunk olyan főnevet, amely előtt ne állna célba tartó, pontos jelző).
Az eredeti szövegben áthajlások és belső rímek találhatók, melyeket műfordítóink rendszerint gazdag rímjátékkal igyekeznek visszaadni.
Rilke jellegzetes technikai megoldása, hogy az enjembement által a mondat és a gondolat soron túlra szöktetésével a rímet állítja sarokba vagy árnyékba, ezért a rím esetleg már sorközépen megszólal. Ugyanez a rímeltolódás bukkan fel a költő híresen szép versében, az Archaikus Apolló-torzóban.
Retorikai eszközök: kijelentés, felszólítás, következtetés és indoklás.
A versbeszéd első személyű, megszólító, amely egy „te”-re vonatkozik („Uram” – ez a megszólítás nem egy földbirtokos urat, hanem a Mindenség Urát, Istent jelenti).
A vers alaphelyzete szerint ima, de nem a kultikus szituáció jelenik meg benne, hanem egy meghatározatlan életpillanat, amelyben a megszólítás, odafordulás, sóhajtás megtörténik. Ezt az életpillanatot mintegy a szakralitás körébe vonja a költő.
A cím képi jellegű, hangulatfestő. A vers kitüntetett idejére utal, jelentése sokrétű. Az őszi napsütést idézi, egyben a körforgás télbe forduló idejét is jelenti. A vers első felében a naptári, a második felében az életút felől értelmezhető őszre utal.
Ugyanakkor feltűnő, hogy az ősznek, ennek az ellentmondásos évszaknak egyetlen napját jelöli ki. Valójában egy életszakaszra utal, de tekinthetjük pontszerűnek is: ama nap leírásának, amelyen a vers beszélője megszólítja Istent. Vagy még inkább egy olyan nap megidézésének, amelyen ez a felszólítás elhangozhat.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
