A 2. egység (3. versszak) a vers zárlata, mely az előzőekben megfogalmazott felszólítások indoklásaként olvasható. Ez a rész egy általánosító állapotleírás, amely az őszt már az elmúlás idejeként értelmezi. Itt az egyetlen főszereplő az ember: elsősorban a civilizált emberi élet képei jelennek meg, amit viszont a mű az Isten-természet közösségen kívül, azzal párhuzamosan ábrázol.
A zárlat hangulata csüggedt, belenyugvó, klasszikusan elégikus. Az értelmetlen, „kis haláltól” való félelem, a magány és a céltalan élet jelenik meg benne.
Az ember ugyanis nem teljesítette be a sorsát (szemben a természettel), hanem elmenekült a sorsa elől, így terméketlenségre és magányra ítéltetett. Nem ura önmagának, helyzetén nem tud változtatni, csupán a végzet játékszere. A sors úgy dobálja kénye-kedve szerint, ahogy a szél a falevelet.
A 2. egység beszédmódja személytelen. A most és a jövő közötti oksági kapcsolatról szóló kijelentések Jézusnak az ítéletre vonatkozó evangéliumi kijelentéseit idézik. A vers olyan beszédhelyzetet teremt (azzal, hogy az Urat egyesek megítélésére és mások megkímélésére szólítja fel), amelyben a beszédmód szakrális, prófétai felhangokat kap.
Így a címe alapján tájversnek induló költemény címében megjelenő őszi nap a végítélet napjává tágul.
Rab Zsuzsa fordításában egy olyan motívum is benne van, ami nem minden fordításban szerepel: két nap van már csak hátra („két délies napot adj még fölébük”). Két nap alatt mintegy beteljesül, megérik a lírai én a halálra, az elmúlásra. (Rab Zsuzsa fordítása egyébként végzetesebb, sorsszerűbb és sötétebb, mint Tóth Béláé például, de érthetőbb is, összefüggőbbé varázsolja a verset).
A harmadik nap motívuma a feltámadást jelöli, a harmadik nap egy csoda napja, amikor valami végzet teljesedik be. A napórák világa besötétül fölöttünk, és már nem lesz nap, amely fényt és meleget adjon. Ez egy kozmikus katasztrófát jelent.
A vers tagolása emelkedő, ami összhangban áll a mű emelkedő érzelmi töltésével. A három strófa eltérő hosszúságú: az 1. strófa 3 soros, a 2. strófa 4 soros, a 3. strófa 5 soros.
Míg az előző szakaszok pozitív vagy semleges értékeket soroltak fel (nehéz bor, sűrűz méz, délies nap), addig a zárlat csupa negatív értéket és hiányt említ (nincs fészke, társtalan, sötét fasor stb.).
A vers végkicsengése szerint az emberi élet – a természet őszi pompájával ellentétben – szomorú, kilátástalan és reménytelen. A teljesség elérhetetlen, a teljességre való emberi törekvések reménytelenek.
Ugyanakkor ha a nyár „nagy volt”, akkor a jelen és a megjósolható jövő mégiscsak egy teljes, megélt múlton nyugszik, ami pozitívum. Túl vagyunk egy termékeny időszakon, egy hosszú, élettel, munkával teli folyamaton.
Az Őszi nap verselése időmértékes, jambikus tízes sorokból áll. Rímképlete: axa bccb deede
A vers magyar fordítóinak névsora hosszú: Kosztolányi Dezső, Komlós Aladár, Rab Zsuzsa, Tandori Dezső, Hajnal Gábor, Tóth Béla, Péter Rózsa. Érdemes a verset több fordításban is elolvasni, mert mindegyik valami mást emel ki. Kosztolányinál például szerepel a „bús allék” szerkezet, ami azt sugallja, hogy a lírai én nagyvárosi ember.
