Munkássága: nevéhez fűződik az első teljes Újszövetség-fordítás, melyet saját nyomdája segítségével adott ki. Tudós felkészültséggel látott hozzá az Újszövetség fordításához Erasmus szövegváltozata nyomán.
Munkája során nem az egyház által használt Vulgata volt az egyedüli forrása, filológiai kritikával ellenőrizni akarta a szöveghűséget, ezért az eredeti görög szöveghez nyúlt vissza. Erasmus magyarázatait pedig beledolgozta fordításába. Bibliafordításához egész kis értekezéseket írt magyarázatul.
Ezenkívül ő írta az első magyar nyelvtant is, a Grammatica Hungarolatina c. összeállítást, melyben a magyar nyelv szabályszerűségei mellett a nyelvi jelenségeket is rendszerezte. Ez volt a magyar nyelv első tudományos rendszerezése.
Felfedezte, hogy a magyar nyelv éppúgy szabályokba foglalható, mint a „szent nyelvek”, és kijelentette, hogy a magyart a kiművelt nyelvekkel egyenrangúvá lehet tenni. Ezáltal a tudatos nyelvművelés első meghirdetője lett hazánkban.
Sylvester a magyar helyesírási rendszert úgy tervezte meg, hogy abban minden magyar hangnak külön jele legyen. Az általa kialakított rendszernek néhány hangjelölése Heltai Gáspár közvetítésével a mai magyar helyesírásban is él.
Művelte az oktató vallásos költészetet is, latin nyelven verselgetett. Poétai próbálkozásait I. Ferdinánd királynak és fiának ajánlotta. Versei közül meg is jelent Erasmust követő elégiája a törökök ellen (1544), Bécset megszemélyesítő költeménye (1546), Anna királynő sírverse (1548), a feltámadott Jézus panasza (1550 k.), a hit panasza (1551).
Egyik verse (a Krisztus feltámada… kezdetű) Bornemissza Péter énekeskönyvében maradt fenn.
Bibliafordítása végére Sylvester betett egy érdekes stilisztikai fejtegetést is a „képes beszédről”, ez lett a magyar filológiai érkező próza első kísérlete. Írásában kiemeli, hogy a magyarban gyakran élnek képes beszéddel „kiváltképpen a virágénekekben, melyben csudálhatja minden níp az magyar nípnek elmijinek éles voltát a lelisben, mely nem egyéb, hanem a magyar poesis”.
Ide kapcsolódik egy irodalomtörténeti érdekesség: Sylvester megemlékezett a sokat kárhoztatott virágénekekről (a magyar népköltészet szerelmi dalairól), amelyeket erkölcsi szempontból ő maga is elítél, viszont költői gazdagságuk és szépségük miatt egyenesen a Biblia nyelve mellé helyezi őket.
Sylvester János tevékenysége azért jelentős, mert elősegítette a humanizmus eredményeinek beépülését a magyar nyelvi és irodalmi tudatba.
Legnagyobb érdeme: felismerte, hogy a magyar nyelv alkalmas az időmértékes verselésre. Ráadásul időmértékes versében kitűnő, hibátlan disztichonok találhatók (ezután egészen a 18. századig senki nem tudott hibátlan disztichonokat írni magyar nyelven).
Az magyar nípnek: a szerző Újszövetség-fordításához írott verses előszó, ajánló költemény.
Keletkezése: Sylvester János az Új Testamentum magyar nyelven című munkája készítése közben (amikor az Újszövetséget fordította magyarra) az evangéliumokhoz verses összefoglalásokat illesztett. Ezek írása közben jött rá arra, hogy magyarul is lehet időmértékes verset írni. Az magyar nípnek c. költeménye a latin nyelvű ajánlás után található.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
