Az ókorban az alexandriai filológusok 9 könyvre osztották Szapphó műveit a bennük alkalmazott versformák szerint (azért 9 könyvre, mert a múzsák száma 9, így ez egy szent szám).
Az első könyv a Szapphóról elnevezett sorfajban, ill. a belőle kialakult szapphói strófában íródott verseket tartalmazza. Ebben a könyvben található az Aphroditéhoz szóló himnusz, amely a költőnő egyetlen épen fennmaradt költeménye.
Ezenkívül összesen 192 töredék maradt fenn, amelyeknek teljes szövegét nem ismerjük. Javarészt az egyiptomi homokból előkerült papiruszleletek tartalmazzák őket.
Szapphó és Alkaiosz is aiol nyelvjárásban írtak, így egy ideig ez maradt a dalköltészet nyelve, ahogy a kardaloké a dór, az iamboszé az ión, vagy később a drámáé az attikai dialektus.
A későbbi korok számára is követendő példa maradt Szapphó költészete. Az általa alkotott (vagy legalábbis elsőként és legtöbbet használt) versforma, a szapphói strófa a magyar költészetben is népszerű volt a klasszicizmus idején (legszebb példája Berzsenyi Dániel Osztályrészem című ódája).
Aphroditéhoz
Tarka trónodon, kegyes Aphrodité,
Zeusz leánya, már könyörülj te rajtam!
Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas,
tőrbe a lelkem?
Inkább jőjj hozzám, ahogy annyi másszor
mindig hajlottál a szavamra, s jöttél,
kedvemért elhagyva aranylakását
égi atyádnak.
Fürge pár veréb a kocsidba fogva
siklott, míg a föld feketéllt a mélyben,
sűrűn verték szárnyukat, égi úton
vágva az ösvényt.
Gyorsan érkeztek veled, és mosoly járt
halhatatlan arcodon, ó te boldog,
úgy kérdezted, hogy mi bajom, mi végre
hívtalak újra,
hogy mi kívánság gyötör újra engem.
„Csábító szóval kit akarsz, hogy hozzád
hozza Peithó hű szerelemre, Szapphó,
mondd ki, ki bántott?
Mert ha most kerül, hamar ő keres fel,
most ha nem kell tőled ajándék, ő ad,
most ha nem szeret, hamar érted ég majd,
bár ne akarja.”
Jöjj ma is hozzám s szabadíts ki engem
súlyos gondomból, s mire hajt a lélek,
teljesíts nekem te magad s e harcom
küzdd velem együtt.
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
A vers műfaja himnusz, amely egyszersmind szerelmes vers is (akárcsak Szapphó fennmaradt verstöredékeinek nagy többsége). Hangneme emelkedett, patetikus, ünnepélyes, himnikus.
Témája a szerelem, könyörgés és magasztalás Aphrodité istennőhöz. Újdonsága, hogy bár az istennőhöz szól, egy bensőséges vallomás is egyben. Hangvétele személyes, meghitt, s ezzel példa nélkül áll az erősen konvencionális himnusz műfajban.
A himnusz ugyanis olyan liturgikus és költői műfaj, amelyet valamilyen istenség, esetleg elvont eszme vagy erő dicsérete céljából írnak. Szabályait tekintve évezredeken át lényegében változatlan maradt. Szapphó azonban ezt az erősen közösségi jellegű műfajt saját személyes érzéseinek, szenvedélyének megvallására használta fel (a lírai én nála nem egy közösség nevében beszél és a téma sem közösségi érdekű).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
