Szapphó a szenvedély költője volt, elemi erejű lírikus, aki sokat tud és ír a szerelmi vágy lelket felzaklató erejéről. Költészetének központi témája a szerelem, sőt, gyakorlatilag egyetlen témája a szerelem volt Szapphó számára a szerelem olyan meghatározó alapélmény, amely gyakorlatilag már lét-módnak tekinthető, tehát nem puszta verstéma.
A vers megszólítottja egy istennő, mégis emberi érzelmek állnak a mű középpontjában: a lírai én szeretetre vágyik, és vigaszt, oltalmat, bátorítást remél. Az a kívánsága, hogy szívtelen imádottja, aki eddig nem érdeklődött iránta, végre szeressen belé és halmozza el figyelmességgel. Ehhez kéri Aphrodité közbenjárását.
Beszédhelyzet: bensőséges én-te viszony. Érdekes, hogy a beszélő nem imát mond az istennőhöz, hanem a saját történetét osztja meg vele. Mai szóval úgy is mondhatnánk, álmodozik.
A legfontosabb versszervező erő az ellentét. Ellentét feszül a vers két szereplőjének lelkiállapota között. Ez a két szereplő két nő: az egyik Aphrodité, aki boldog, higgadt, megfontolt és titokzatos, a másik pedig a lírai én (vagyis Szapphó: a költőnő névvel is megjelöli önmagát a versben), aki nyugtalan, izgatott, vágyakozó és gyötrődő.
Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, ismétlés, megszólítás, költői jelzők, kérdés
A cím a szerelem istennőjéhez szóló egyszerű, műfajra utaló címzés. Nem Szapphótól származik: az utókor adott címet a versnek azért, hogy valamivel azonosítani lehessen.
Az Aphroditéhoz szerkezete ősi formát követ, amely gyakori az imákban, és később a himnuszokban. Szapphó tehát a műfajjal készen kapott szerkezetbe foglalja legszemélyesebb, pillanatnyi érzését.
A hagyományos képletű himnusz részei: megszólítás-könyörgés (jelen: A), hivatkozás, elbeszélés (múlt: B), kérés-könyörgés (jelen: A), tehát A-B-A. Szapphónál a kultikus formához képest hosszabb és bensőségesebb elbeszélő részt találunk. A költőnő a megszólítás után rögtön a múltban történt találkozást és segítségnyújtást idézi fel. A kompozíció átgondolt, kerek.
A vers tehát 3 szerkezeti egységre bontható fel. Keretes szerkezetű: az első és az utolsó versszak a keret.
Az 1. egység (1. strófa) könyörgés: a jelent mutatja be. A lírai én megszólítja Aphroditét („kegyes Aphrodité, / Zeusz leánya”), s az istennőhöz fordul segítségért. A nyitó sorok vallásos emelkedettségűek, a beszélő mintegy imával fordul Aphrodítéhoz szerelmes gondjában.
A felkiáltó és kérdő mondatok erős érzelmi töltést tartalmaznak: „már könyörülj te rajtam! / Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas, / tőrbe a lelkem?” Ezzel a kérdéssel Szapphó azt sugallja, hogy Aphrodité, a szerelem istennője okozta szenvedéseit azzal, hogy szerelemre gyújtotta valaki olyan iránt, aki nem viszonozza az érzéseit. Ez a kérdés Aphroditéhoz tehát akár szemrehányásként is értelmezhető.
Ugyanakkor a beszélő tudja, hogy az istennő, aki szenvedését okozta, orvosolhatja is a baját, sőt, egyedül ő segíthet rajta (földi segítségre nem számíthat). Így az alapmagatartása nem a szemrehányás, hanem a könyörgés: nem vádolja Aphroditét, hanem kérleli. És feltétlen bizalmat helyez belé.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
