A cím témajelölő. A szó jelentése álmodozás, ábrándozás, vágyakozás, merengés.
Szerkezet: keretes. Ennek megfelelően az Ábránd 2 szerkezeti egységre bontható fel:
Az 1. egység (1. és 4. versszak) a keret. Az elején ok-, a végén célhatározós szerkezet szerepel.
Az 1. strófában a lírai én a szenvedély merész ígéretét fogalmazza meg. Azért, hogy kedvese viszontszeresse, még arra is képes lenne, hogy feldúlja eszét, gondolatait, érzéseit, széttépje lelkét. A lázas szenvedély felsőfokát jelzi a lélek széttépése: a beszélő még arra is képes volna, hogy a lelkét, Isten ajándékát, önmaga leglényegét szétszaggassa.
A 4. (záró) versszakban az eltépett lelket visszakérné Istentől, hogy „dicsőbb erénnyel ékesítve” átnyújthassa a szeretett nőnek. Vagyis az eltépett lelket tisztábban ajánlja fel, mint volt. (Lehet, hogy ez az idilli fordulat Laura megnyugtatását szolgálta, akit inkább megrémített, mint elbűvölt a férfi egzaltált, szenvedélyes kitörése.) Az ész feldúlása után a zárlatban az erény mégiscsak diadalmaskodik.
A 2. egység (2. és 3. versszak) a keret által közrefogott rész. A két középső strófa képei a magasság és a mélység eltúlzott távolságát kapcsolják össze. Lenne a bérc ormán a villámok és vész haragját kiálló fa, s meghalna minden év telén. Lenne bércnyomta kő, ott égne föld alatti lánggal, kihalhatatlan, örök, néma szenvedéssel.
Ellentétes összefüggés található a képek között: a bérc ormán villám és vész haragját kiálló fa metaforája szemben áll a bércnyomta kő örökös pokoli szenvedésével. A fa hősi helytállása dicsőséget hozhat, ami kárpótolja a szenvedőt, a bércnyomta kő számára azonban nincs kiút, mártíriumáért nem jár kárpótlás.
Ugyanilyen ellentétes összefüggés található a keretstrófákban a lírai én eszének feldúlása, valamint a szenvedély által szétrombolt, eltépett lélek Istentől való visszakérése s kedvesének való felajánlása között.
A végletesen ellentétes romantikus képek érzékeltetik a lírai én szerelmi érzésének magas hőfokát. A két feljajdulás a szenvedésben fokozatot is jelent.
Az Ábránd verselése időmértékes, jambikus sorokból áll. Forma: fegyelmezett, zárt. A vers 4 strófára oszlik. A strófák első 3 sora rapszodikusan hosszabbodik, szótagszámok: 4-6-9, majd a sorhosszok fordított sorrendben térnek vissza (9-6-4). Ez érzékelteti az érzelmi vihart: először felkorbácsolódik, majd lecsendesül, az áldozatért cserébe mintegy viszonzást remélve megnyugszik a beszélő.
A rímrendszer is ezt az önmagába visszatérő, körszerű felépítést mutatja, rímképlet: abccba. Körkörös vagy tükrös, mintha középpontosan lenne tükrözve. A szótagszámok ugyanilyen tükrözést mutatnak: 4-6-9-9-6-4. Ez a forma rendkívül tudatos szerkesztésre vall.
