Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba című verse 1839-ben keletkezett. A könyvnyomtatás feltalálásának 400 éves évfordulóját ünnepelte Vörösmarty ezzel a verssel, amelyet egy Johannes Gutenberg emlékére Németországban kiadandó album számára készített.
Ez az album egy válogatáskötet, egy Gutenberg-emlékkönyv volt. A szerkesztők a kor neves költőit kérték fel, hogy írjanak bele verseket, számos országból, számos nyelven. Vörösmartytól is kértek egy verset és ő ezt küldte. Ebben az albumban jelent meg a vers 1840-ben magyarul és gyönge német fordításban.
Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője volt, verseiben a közösségi tematika uralkodik. Az 1830-as években született versek egy részében szakít a felvilágosodás történetfilozófiáját meghatározó fejlődéseszménnyel, de vannak olyan versek is, amelyek azt mutatják, hogy lírája tovább is örökíti a felvilágosodás korának hagyományait. Ezek közül a versek közül való A Guttenberg-albumba is.
A Guttenberg-albumba
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;
Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!”
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.
A vers műfaja epigramma (a klasszicisták kedvelt műfaja), mivel az epigramma műfaj sajátossága a tömör, sűrített megfogalmazás, de gondolati mélysége miatt óda is lehet.
Vörösmarty nem követi a műfaji szabályokat. Nem jellemző a versre az epigramma műfaj sajátosságai közül a rövid, egyszerű mondatépítkezés, a szállóige-vagy szentenciaszerű bölcselet. Vörösmarty ezek helyett a romantikára jellemző látomásosságot és erősen retorizált (szónoklatokra jellemző) mondatalakítást társít a műfajhoz. Szónoki bravúrral szerkesztett versről van szó.
Hangneme ódai, fennkölt, szenvedélyes, patetikus. Emelkedettsége ünnepi komolyságot, jelentőségteljességet sugall. Pátosza a prófétáló beszédhelyzetből és a körmondatos építkezésből ered.
Típus: alkalmi vers (a könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulójára, a Gutenberg tiszteletére kiadott albumba készült, és felkérésre írta a költő).
Korstílus: romantika. De kifejezésmódjában klasszicista vonások dominálnak: gondolati, formai kiegyensúlyozottság, retorikus jelleg. Romantikus jellegzetesség a prófétáló beszédhelyzet, az emelkedett, szenvedélyes hangvétel, az ellentétek sokasága, a túlzó képek használata.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
