A Rómeó és Júlia témája
A Rómeó és Júlia azért különleges, mert ez a mű az angol reneszánsz első olyan tragédiája, amelynek középpontjában a szerelem áll, méghozzá a hitvesi szerelem: egy olyan testi-lelki kapocs, amely kölcsönös vonzalmon alapuló párválasztás útján jön létre.
Az ókor és a középkor még csak házasságon kívül tudta elképzelni a szerelmet, mivel a házasságok családi, vagyoni és politikai érdekszövetségek voltak, azaz nem szerelemből köttettek. A hitvesi szerelmet a szabad párválasztást hirdető reneszánsz kor fedezte fel.
A Rómeó és Júlia forrásai
Shakespeare 1595-96 körül írta a Rómeó és Júliát, melynek történetét nem ő találta ki, hanem vándortéma volt, amely számos helyen megjelent az európai irodalmi hagyományban, és Shakespeare korában igen népszerű volt:
● A kényszerházasság és az álomital motívuma epheszoszi Xenophón jóvoltából került be az irodalomba.
● Dante Isteni színjátékában van két torzsalkodó család, a Montecchi és a Capelletti család (Boccaccio is felhasználta ezt a történetet a Dekameronban).
● A családi viszály és a szerelmi bonyodalom motívumát egy Salernitano nevű olasz humanista kapcsolta össze.
● Ez az olasz történet francia közvetítéssel jelent meg angol fordításokban, köztük William Painter A gyönyörök palotája című prózakötetében, amelyből a későbbiekben az angol drámaírók sokat merítettek.
Fontos megértenünk, hogy a reneszánsz korban még nem számított értéknek az eredetiség (amely csak a romantika kora óta követelmény a szerzőkkel szemben), sokkal fontosabb volt az, hogy a szerző mit tud kihozni egy-egy átvett anyagból.
Míg a legtöbb feldolgozás teljesen feledésbe merült, Shakespeare-é rendkívül sikeresnek bizonyult: Rómeó és Júlia személyét valósággal kultusz övezi ma is.
És azért voltak Shakespeare-nek saját leleményei is, pl. a dajka és Mercutio figuráját ő találta ki.
A Rómeó és Júlia nyomtatásban először 1597-ben jelent meg.
A Rómeó és Júlia szerkezete
A drámának jól felépített szerkezete van, az események logikus rendben követik egymást.
Már az előhangból (prológusból) kiderül sok minden: nemcsak a mű alapszituációja, hanem sokkal több is, hiszen az előhang röviden összefoglalja a várható eseményeket. A néző vagy olvasó tehát előre tudja, mi fog történni: tudjuk, hogy a szerelmesek a vesztükbe rohannak, előre tudjuk, hogy mi lesz a dráma vége. Mégis végig izgalmas és fordulatos a történet.
A Rómeó és Júlia szerkezete részben követi az ókori görög és a középkori színjátszás hagyományait.
Az antik drámai alapszerkezet elemei jól elkülöníthetők a műben: van expozíció, bonyodalom, tetőpont és megoldás. Bár a felvonásokra tagolás nem Shakespeare-től ered, az egyes felvonások megfelelnek a cselekmény egyes szerkezeti elemeinek (1. felvonás: alapszituáció, 2. felvonás: konfliktus, 3. felvonás: tetőpont, 4. felvonás: késleltető jelenetek, 5. felvonás: végkifejlet).
A hármas egység elvét viszont nem követi a darab, tehát nem játszódik egy helyszínen, egy nap alatt, és nem egy cselekményszál van.
A Rómeó és Júlia cselekménye már kezdetben sem fut egy szálon (Páris lánykérése például külön eseményszál), Rómeó mantovai száműzetésétől kezdve pedig teljesen kettéágazik, és majd a zárlatban fonódik minden össze.
Nem zajlik a cselekmény egy helyen, hanem változnak a helyszínek, nemcsak külső és belső terek vannak (pl. piac és kripta), hanem egy másik külön városban (Mantova) is játszódnak események.
A darab időstruktúrája lineáris, tehát időrendben előrefelé halad, de az események hosszabb idő alatt zajlanak le, mint a hármas egység szabálya által előírt egy nap. A Rómeó és Júlia története vasárnaptól csütörtökig tart.
Fontos különbség az is, hogy míg az antik tragédiában, pl. Szophoklésznél a színpadi beszéd, a dikció a meghatározó, addig Shakespeare-nél a színpadi cselekvés, az akció is fontos. Shakespeare szereplői a néző szeme előtt ölelkeznek, ölnek, haldokolnak, stb.
A Rómeó és Júlia műfaja, hangneme, stílusa
Több műfaj keveredik a drámában:
● Egyrészt benne van a vásári komédiák vaskos humora, főleg azoknál a jeleneteknél, amelyekben a szolgák civakodnak vagy a fiatalok élcelődnek egymással, és fellelhető a nagyszájú dajka beszédében is. Ők akár vígjátéki szereplők is lehetnének. Az egész dráma kezdőjelenete is inkább a komédia hagyományainak felel meg.
● A tragédia műfaji jellemzői csak Mercutio és Tybalt halála után válnak meghatározóvá, amely fordulópont a műben. Ha az ember előre tudja, mi lesz a történet vége, akkor ez a tragikum a mű elejére is visszasugárzik.
Shakespeare többek között abban is szakított az antik dráma hagyományaival, hogy a mű hangneme nem egynemű. Többféle hangnem is megjelenik a darabban:
● humor
● irónia
● pátosz
Mivel adott beszédstílus bizonyos karakterű emberre jellemző, Shakespeare-nél az egyes szereplők eltérő stílusban beszélnek, mindegyik a rá jellemző módon.
A beszédstílus tehát szorosan kapcsolódik a szereplőkhöz, ami többszólamúságot eredményez. Hol humoros, hol ironikus, hol magasztos beszédstílussal találkozunk, és a szereplőket a nyelvhasználatuk éppúgy jellemzi, mint a tetteik. Ráadásul mindannyian képekben gazdag, metaforikus nyelvet használnak.
A mű stílusa is nagyon kevert, mivel a közönség is nagyon sokféle emberből tevődött össze, és a szerző mindenkinek az igényeit ki akarta szolgálni. Ezért aztán választékos, költői, lírai szövegek is vannak a darabban, de előfordulnak a tömegigényt kielégítő sziporkák, szójátékok, vagy erotikus felhangok.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
