A Tiszai csönd valószínűleg Juhász Gyula szegedi vakációzása alatt született, amikor a költő távol volt Budapesttől, a szellemi központtól. Egy estéjét a Tisza partján töltötte és az ott átélt hangulatot fejezte ki versében, amely A Hét című lapban jelent meg 1910 őszén (A Hét Kis József konzervatív, de népszerű lapja volt).
Juhász Gyula tájköltészetének meghatározó témája az alföldi, a szegedi táj, a Tisza. A vers balladaszerű, szomorú. Azt sugallja, hogy Juhász Gyulát elkeserítette, hogy kívül rekedt a nyüzsgő budapesti életen. A mozdulatlan szegedi kikötő ábrázolásával egy életérzést közvetít, a versben megjelenő táj egyszerre külső és metaforikus táj is.
A költő a mozdulatlan táj ábrázolásán keresztül saját életét mutatja be, amelyet eseménytelennek, céltalannak érzett. A természeti képeket és a tanyát megszemélyesíti, ezáltal válik a vers művészileg magasabb fokúvá.
Hangulatilag erősen domináló költemény, „cselekménye” gyakorlatilag egyáltalán nincs, a hangulat és a látvány áll a középpontban. Szépsége is az érzelmek és hangulatiság egységében ragadható meg.
Tiszai csönd
Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.
Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.
Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.
Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!
Műfaja elégia, hangulata szomorú, bánatos. Stílusa impresszionista. Olyan, mint egy festmény, és az impresszionisták kedvelt témáit, a vizet, az estét, ill. a kettőt összevonva a vízparti estét jeleníti meg.
Fő kifejezőeszközei: metafora, megszemélyesítés, ismétlés, alliteráció.
A vers belső tere: a költő szavakkal, irányokkal, belső képekkel dolgozik. Széles ez a tér: a távoli nagy égbolt és lenn a közelben a hajók. A pók (az est) és a tücsök a két ellenpólus. A tücsök ciripelése hangosabb.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
