A vers típusa szerint Ady háborús költeményei közé tartozik, kifejezésmódja expresszionista (az expresszionizmus jegyei uralják: mozgalmas igék, igenevek halmozása, szaggatott tőmondatok).
Témája a háború kitörésének apokaliptikus víziója. Kiderül belőle, hogy Ady – az avantgárd egyes szerzőihez hasonlóan – korszakhatárnak tekintette az első világháború kitörését. Olyan kozmikus kataklizmaként fogta fel, amely a régi világot alapjaiban semmisíti meg. Csak míg az avantgárd szerzői kitörő örömmel üdvözölték a „tisztító vihart”, addig Ady úgy látta, hogy a háború jóvátehetetlen károkat fog okozni.
A vers a rendezetlenség benyomását kelti: zűrzavart, káoszt érzékeltet. Menete a tágabb világtól a szűkebb felé halad: kozmikus tágasságú képek – az otthon kis világa – az emberek általában – a lírai én önmagára vonatkozó megállapításai követik egymást.
A belső logika tagolja. Három fő réteg különíthető el:
- a mindennapok, a valós élet képei (méhes, csikó, Burkus, Mári szolgáló)
- a valóságos világon túlmutató, de ismert jelképek (angyal, lehulló csillag, leomló párta)
- a lírai én látomásai (törtető senkik, lelkekre hajoló iszonyúság, Gondolat)
A képek világában végbemenő változás az értékpusztulást, ill. az alapértékek átminősülését hozza. Az irracionalitás, a pusztító ösztönök kerülnek előtérbe.
Alapmotívumok:
- biblikus-apokaliptikus motívumok: angyal, világot elsüllyesztő éjszaka
- természeti képek: nyár-éjszaka, Hold, csillaghullás
- a világ kizökkentségét érzékeltető képek
Kifejezőeszközök: metafora, szimbólum, megszemélyesítés, metonímia, ellentét, oxymoron, paralelizmus, anafora, gemináció, alliteráció, túlzás (hiperbola, számneves túlzások, pl. „legalább száz”).
Az egymásra torlódó költői képek a rettenet, az iszonyat érzetét keltik, a haláltánc kavalkádját idézik és látomássá változtatják a valóság látványának leírását. Víziószerűen jelenik meg a versben a kozmikus méretű világkatasztrófa.
A cím összefoglaló jellegű és feszültséget hordoz. Megtévesztő, mivel a nyár-éjszaka kifejezés pozitív asszociációkat kelt az emberben: tájelemekkel fűszerezett elégiát sejtet. Az első sor és a szöveg egésze azonban teljesen felülírja várakozásainkat és átminősíti a cím jelentését.
A vers elolvasása után értjük meg, hogy az „éj” a szorongás, az iszonyat, a lidércnyomásos álmok napszakaként szerepel a versben. Az „emlékezés” szó pedig, amely a címben is megjelenik és a vers zárlatában, hangsúlyos helyen is felbukkan („emlékezem” formában) az időbeli távolságot jelzi: rég történt események felidézéséről van szó.
A cím tehát utal a beszédhelyzetre, amely az emlékezés helyzete. Epikus jelleget ad a költeménynek, hogy rég történt eseményeket beszél el, ugyanakkor egy olyan lidércnyomásos éjszakát eleveníti fel a beszélő, hogy lényegében egy látomássorozatot kapunk. Ez a látomás pedig olyan mozzanatokat tartalmaz, amelyeket előjelként, előérzetként értelmezhetünk. Így válik a versben megjelenített múlt a jövő látomásává.
A kezdeti visszafogottság fokozatosan eltűnik, és a vers hangulata egyre nyugtalanabb, szorongóbb, izgatottabb lesz. Egyre sokasodnak a felidézett emlékek, s ezzel párhuzamosan egyre nő a beszélő lelki felkavartsága.
A vers ugyanis pánikot, katasztrófaélményt közvetít, egy végzetes fordulat élményét adja vissza: „fordulását élt s volt világnak”. Az elején felsorolt furcsaságok a végére igazi rettenetté változnak, a felidézett nyár-éjszaka egy „világot elsüllyesztő rettenetes éjszakává” válik.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Ady valóban gondolHATOTT a háború kitörésére, és az olvasó is gondolhat rá, elsősorban a vers keletkezésének a dátuma miatt. De a dátum nem része a versnek, a dátum csak irodalomtörténeti tény, márPedig sem Ady, sem az olvasó nem irodalomtörténész.- Néhány részlet utalHAT a háborúra, Pl. a RIADÓT doboló dühödt angyal, a VÉRES lakodalom, de utalhatnak ugyanezek más tragédiára is, mert éPPúgy felfoghatók homályos jelentésű szimbolumoknak vagy jelentés nélkül is szuggesztív, mintegy festői, szemléletes elemeknek, mint a száz csillag, a száz Párta, a Burkus kutya stb. Ugyanezt a verset ugyanígy megírhatta volna Ady tíz évvel korábban is, és akkor nem lehetne azt mondani, hogy a háború kitöréséről szól. Így is csak azért lehet ezt mondani, mert hozzászoktattak bennünket, hogy az irodalomban ne irodalmat lássunk hanem irodalomTÖRTÉNETET, sőt egyszerűen csak történelmet, mégPedig szimPlifikált történelmet, történelmi aProPókra gyártott kliséket. Annak taglalása, hogy a költő nem szerette a háborút, nem verselemzés, és a költő nem attól költő, hogy szereti a háborút mint Petőfi („Háború volt mindig éltem legszebb gondolatja”) vagy hogy nem szereti a háborút mint Ady. Egy vers lehet egyúttal Politikai vagy bármilyen más állásfoglalás IS, de nem attól vers. Egy vers attól vers, hogy olyan, egyetlen más költő fejéből ki nem robbanható nyelvi robbanások vannak benne, mint „Csörtettek bátran a senkik”, „a néma hirtelen hars nótákat dalolt”, „Csúfolódóbb sohse volt a Hold”, „véres lakodalomba részegen indult a Gondolat”, meg az ilyenekben kifejeződő és az olvasóban is felkavart Pszichikai energiától, meg még sok más egyébtől; verse válogatja. Az ilyesmiknek elemzése a verselemzés, és ha ellenállnak az elemzésnek, az elemekre való lebontásnak, akkor az elemzésnek ezt be kell vallania, mégPedig lelkesen – mert az igazi verselemzés nem olyan, mint az időjárásjelentés vagy a telefonkönyv -, és az is része a verselemzésnek.