A 2. egység (8-15. sor) ál-önéletrajzi elemeket tartalmaz, melyekkel a beszélő a „nyár-éjszaka” személyes térben is megnyilvánuló, különös jelentőségét érzékelteti.
A lírai én egy közösség részeként nyilatkozik meg T/1. személyben. Itt ezt a közösséget a családi körrel azonosíthatjuk („méhesünk”, „csikónk”, „kutyánk”, „szolgálónk”). Az otthon melegségét, a családias érzést, a meghittség és a béke érzését árasztó, pozitív értéket hordozó tárgyakkal, élőlényekkel történnek rettenetes események.
Különös dolgok történnek azon az éjszakán, pl. a méhes kaptár kigyullad – ez is komoly kárt jelent, hiszen a méhek gyűjtik az életrevalót. A legszebb csikó is eltöri a lábát. Bárhová fordulunk, a gonosz játszik velünk.
A néma szolgáló, Mári dalolni kezd, méghozzá „hars” nótát (artikulálatlan, erőteljes, visító hangon dalol, mintha a Gonosz szállta volna meg vagy megőrült volna).
A 3. egység (16-20. sor) a vers kiemelt idejének különlegességét érzékelteti az erkölcsi eltévelyedés képeivel. A senkik „csörtetnek”, az igaz ember kénytelen meglapulni.
Az erkölcsi értékek az ellentétükbe csapnak át, az emberi együttélést szabályozó törvények a fonákjukra fordulnak. Az értéktelen és a rossz virul és cselekszik, a jó hallgat és tűr. Ebből azt látjuk, hogy az eddigi értékrend érvényét vesztette, a teljes értékpusztulás tragikus előérzete vetítődik itt előre.
A 4. egység (21-29. sor) váltást hoz a versbe: a lírai én az eddigi elbeszélő jellegű beszédmódról elemző jellegűre vált át. Nem érzékelteti, hanem értelmezi az időpont jelentőségét.
A T/1. személy itt már nem a családdal, hanem nagyobb, elvontabb, de meg nem határozható közösséggel azonosítható (ez lehet egyszerűen a költők vagy a próféták köre, de lehet az emberiség egésze is): „Tudtuk, hogy az ember esendő / S nagyon adós a szeretettel”.
Az emberi esendőség, a szeretethiány mértéktelenné válik, az ember azon a világvégi éjszakán erkölcsileg kicsikévé törpül („Sohse volt még kisebb az ember”).
Az 5. egység (30-40. sor) az elbeszélő jelleg visszatérését hozza. A beszédmód azonban már az eddigiek ötvözete, amelyben erősebb a biblikus jelleg. Innen nyilvánvalóvá válik, hogy a világvégi ütközetként megjelenített háborúba indulás időpontja a vers témája.
„Az iszonyuság a lelkekre / Kaján örömmel ráhajolt, / Minden emberbe beköltözött.” A félelem és a borzadás fészkeli be magát az emberek lelkébe.
Feltör az emberek tudatalattijának mélyéről az a vad ösztönvilág, az a titkos sors, amely még történelem előtti ősapáikat jellemezte. Azt hittük, hogy a civilizáció és a kultúra elfojtotta bennünk az állati, ősi barbárságot, de ez nem igaz. „Minden emberbe beköltözött / Minden ősének titkos sorsa, / Véres, szörnyű lakodalomba / Részegen indult a Gondolat.”
A „Gondolat” szimbólum: azokat a gondolatokat jelenti, amelyek a rossz tettekhez vezetnek. Alapjában véve a gondolkodás pozitív és értékes dolog, a gondolat teszi emberré az embert, de vannak pusztító gondolatok is, amelyek megfosztják az embert józanságától, biztos ítélőképességétől és arra késztetik, hogy kivetkőzzön önmagából.
Ilyenkor már nem a gondolkodás uralkodik az emberen, hanem az ellenkezője: a gondolat tagadása, amelyből értelmetlen tettek következnek, gyakorlatilag megőrül a világ, az irracionalitás válik a világ vezérlő elvévé.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Ady valóban gondolHATOTT a háború kitörésére, és az olvasó is gondolhat rá, elsősorban a vers keletkezésének a dátuma miatt. De a dátum nem része a versnek, a dátum csak irodalomtörténeti tény, márPedig sem Ady, sem az olvasó nem irodalomtörténész.- Néhány részlet utalHAT a háborúra, Pl. a RIADÓT doboló dühödt angyal, a VÉRES lakodalom, de utalhatnak ugyanezek más tragédiára is, mert éPPúgy felfoghatók homályos jelentésű szimbolumoknak vagy jelentés nélkül is szuggesztív, mintegy festői, szemléletes elemeknek, mint a száz csillag, a száz Párta, a Burkus kutya stb. Ugyanezt a verset ugyanígy megírhatta volna Ady tíz évvel korábban is, és akkor nem lehetne azt mondani, hogy a háború kitöréséről szól. Így is csak azért lehet ezt mondani, mert hozzászoktattak bennünket, hogy az irodalomban ne irodalmat lássunk hanem irodalomTÖRTÉNETET, sőt egyszerűen csak történelmet, mégPedig szimPlifikált történelmet, történelmi aProPókra gyártott kliséket. Annak taglalása, hogy a költő nem szerette a háborút, nem verselemzés, és a költő nem attól költő, hogy szereti a háborút mint Petőfi („Háború volt mindig éltem legszebb gondolatja”) vagy hogy nem szereti a háborút mint Ady. Egy vers lehet egyúttal Politikai vagy bármilyen más állásfoglalás IS, de nem attól vers. Egy vers attól vers, hogy olyan, egyetlen más költő fejéből ki nem robbanható nyelvi robbanások vannak benne, mint „Csörtettek bátran a senkik”, „a néma hirtelen hars nótákat dalolt”, „Csúfolódóbb sohse volt a Hold”, „véres lakodalomba részegen indult a Gondolat”, meg az ilyenekben kifejeződő és az olvasóban is felkavart Pszichikai energiától, meg még sok más egyébtől; verse válogatja. Az ilyesmiknek elemzése a verselemzés, és ha ellenállnak az elemzésnek, az elemekre való lebontásnak, akkor az elemzésnek ezt be kell vallania, mégPedig lelkesen – mert az igazi verselemzés nem olyan, mint az időjárásjelentés vagy a telefonkönyv -, és az is része a verselemzésnek.