Rohanunk a forradalomba
Garami Ernőnek küldöm.
Utólszor raktak katonákat,
Pandúrt s vérebeket nyakunkba:
Végig-kacag vidám testünkön
Győzedelmes tervünk: a Munka.
Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek,
Rabságok, sebek, búk és keservek
Izzadtságos, rossz, magyar földjét
S ha most támadunk, le nem vernek.
A csúf Halált itt vetették el
Soha-soha ki-nem-kelésre
És ma mégis a Duna-tájon
Legbujább a harag vetése
S itt liheg a Halál virradatban,
Mint szabadulás hite a rabban,
Ez a legkülömb élet-sejtő
Ma nálunk jár-kél legvigabban.
Néztek bármerre, sorsot láttok
És isteni robbantó kedvet,
Élettel-kináltak aggódnak
S buta haldoklók lelkesednek:
Nép készül az ó selejtes bűnre
S mielőtt a régi mód letünne,
Már összefogva az új itt áll
Glóriásan és fölkészülve.
Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse.
Bécs, babona, gróf-gőg, irigység,
Keletiség, zsandár, alázat,
Egy Isten se tudná lefogni
Ereinkben ma már a lázat.
Ma még tán egymást összetévesztjük,
Holnap egy leszünk, észre se vesszük.
Ölés s tisztítás vágya gyúlt itt,
Tegyünk a tűzre, ébresztgessük.
Hallgassátok az esték zümjét
S friss sóhaját a reggeleknek:
Budapestnek futós uccáin
S falvak csöndjén dühök remegnek.
Süpped a föld, ha súlyosat hágunk,
Olyat látunk, amit sohse láttunk:
Oldódik a nyári melegben
Fagyos, keserves, magyar átkunk.
Eljött hát végre a pusztánkba
Isten szent küldöttje: a Sátán.
Szüzek voltunk a forradalmak
Magas, piros, hős nászi-ágyán.
De bőrünk alól kisüt lobogva
Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.
A vers típusa forradalmi költemény. Adyt „kétmeggyőződésű forradalmárnak” szokás nevezni, mert egyrészt azt vallotta, hogy kell a változás, mivel a feudális társadalom már csak egy megcsontosodott, kiürült forma, ami nem vezet sehova, legfeljebb csak erőink szétforgácsolódásához vezet. Úgy vélte, az Osztrák-Magyar Monarchia nem jó irányba halad. Forradalmiságának ez az egyik oldala.
A másik oldala az, hogy bár forradalmat akart, az eredmények szintén kétségesek voltak a számára. Hiszen amire mi még csak készültünk, az a franciáknál már lezajlott, és Ady kétségbe vonta az ottani változások értékét, kétségbe vonta, hogy valóban jobb lett-e a nagy francia forradalom eredményeként a francia társadalom. Vagyis nem volt feltétlen híve a nagy francia forradalom eszméinek.
A vers beszédhelyzete szerint a lírai én azonosul a néppel: azért beszél T/1. személyben, hogy jelezze, hogy közéjük tartozik, ő is egy közülük.
A nyitó strófa utolsó mondata szerint: „ha most támadunk, le nem vernek”, vagyis feltétlen bízott a győzelemben.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
