A „geszti bolond”, azaz akit Ady a versben bolondnak és rongy embernek nevez, nem más, mint Tisza István gróf, a miniszterelnök. Az utalást akkoriban mindenki értette, mivel Tisza Istvánnak Geszten és környékén voltak a birtokai.
„Minden a Sorsé, szeressétek, / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyujtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.” Ady szerint Tisza úrnak is rongy, magyarnak is rongy, aki azért gyújtogat, hogy az a szemét és trágya égjen el, amely őmiatta gyűlt össze. Tehát Ady Tisza Istvánt és pártját, annak politikáját tette felelőssé a kor aktuális problémái miatt.
Ady érzékelte, hogy mindenütt kirobbanni készülő indulatok feszülnek: „Budapestnek futós uccáin / S falvak csöndjén dühök remegnek”, „Egy Isten se tudná lefogni / Ereinkben ma már a lázat.” A Sors rendelése a társadalmi változás, ami elkerülhetetlen, s még Tisza István is ezt a sorsot szolgálja – akarata ellenére.
Az 5. strófa hétszeres halmozása („Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, / Keletiség, zsandár, alázat”) nemcsak azt érzékelteti, hogy a visszahúzó erők sokan vannak, hanem azt is, hogy tehetetlenek. A közeledő robbanás feltartóztathatatlan.
A vers zárlata szerint Isten a Sátánt küldte hozzánk: „Isten szent küldöttje: a Sátán”. Még a gonosz, még a Sátán is a végső megoldást sietteti, Isten terveit valósítja meg.
Ez utalás Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényére, melyben a szocialista színezetű eszméket és nihilista erkölcsi elveket valló, ateista Ivan Karamazov kijelenti, hogy a szocializmus a Sátán eszméje. Ady válasza erre az, hogy ha a szocializmus a Sátán, akkor a Sátán szent és Isten küldte.
Kell valami nagy pusztítás, valaminek el kell pusztulnia ahhoz, hogy utána elrendeződhessenek a dolgok. Ezt a pusztulást Isten küldi ránk azért, hogy egy új rend alakuljon ki.
„Szüzek voltunk a forradalmak / Magas, piros, hős nászi-ágyán”: még nem volt nálunk forradalom, nem tettük meg azt, amit a franciák.
Régebben Ady ostorozta a magyar lomha, tunya, álmosító vérét, de most ez a vér kigyúlt: „Már vérünk, e bús, mindeddig lomha. / Csönd van, mintha nem is rezzennénk / S rohanunk a forradalomba.” A vérünk végre fellángolt, mondja a költő. Most, a vész előtt baljóslatú, ijesztő csönd van, hogy aztán annál nagyobb robbanás keletkezzen.
Idealizálja a forradalmat, lelkes víziójában egyfajta megtisztulással teszi egyenértékűvé, az ótestamentumi megváltás ígéretével, az Idők beteljesedésével.
Ady a helyzetet úgy értékeli, hogy a forradalmi láng meggyulladt, a folyamat elindult. A csiholásra váró szikra, mely ott van a politikai és gazdasági elnyomottakban, hamarosan fellobban és égetni fog, ami egyfajta megtisztulás lesz.
Ady ezt a helyzetet nem jól ítélte meg: nem a forradalomba, hanem a háborúba rohantunk. De azt jól érezte, hogy a társadalomban változás kezdődött el, átalakulási folyamatok indultak el.
Majd az 1918-as őszirózsás forradalomban fogalmazódnak meg azok a vágyak, amelyek itt még csak érzés szintjén vannak jelen. Ám 1918-ban Ady már nagyon beteg, akkor már nem tud örülni a forradalomnak sem, ráadásul látnia kellett, hogy még az is félresiklik, rossz útra tér.
