Bölöni György szerint, aki monográfiát írt Adyról, a költő gyakran elképzelte a saját temetését, látta magát kiterítve a ravatalon. Mélységesen foglalkoztatta saját halálának gondolata. Már két korai, 1898-as cikkében is leírta saját halálát, amelyet álomszerűen jelenített meg: „…És míg filozófiám könnyekbe fullad, előttem egy kép rajzolódik meg: – Egyszerű ravatal. Rajta egy ifjú halott, aki most pihen először. Úgy hasonlít hozzám, ti borultok reá: édes anyánk és te, édes jó testvérem.”
Komlós Aladár szerint talán nem is egy idegen halottat látunk a versben: lehetséges, hogy ez a halott maga Ady. Lehetséges, hogy saját haláláról ír, bár erre nincs konkrét utalás, így biztosan nem tudhatjuk, hogy mi volt a költői szándék.
A kulcsot a vers végén találjuk: a beszélő végrendeletet ír, mindent megbán és sír. Úgy tűnik, minden elrontott életért sír Ady, mindenki helyett, de különösen saját elhibázott életét siratja, hiszen 1906-ban már súlyos beteg volt, keserves harcai közepette mintegy eltékozolta az életét. És rettenetes önvád emésztette emiatt.
Talán ezért érezzük olyan kíméletlennek a verset, ezért kopognak olyan könyörtelenül az infinitivusok: mert önmagáról beszél a költő, ő az, aki kíséri a halottas menetet, de ő a halott is, akit sírba tesznek. És az infinitivusokra azért van szükség, hogy ez titokban maradjon: így kerüli ki Ady a cselekvő megnevezését.
A vers ihlető erejét jól mutatja, hogy képzőművészeti és zenei feldolgozása is született. 1916-ban Kodály Zoldán megzenésítette, 1940-ben pedig Lajos Ferenc 12 rajzot készített róla a Szépmíves Műhely kiadásában.
