A vers töredékben maradt, így egy csonka sorral zárul: „Lazult a horgony is…” A „lazult” egy visszaható, tehát félig szenvedő jelentésű ige, amely a fenyegetés és a veszély újabb formáját közvetíti. A horgony arra való, hogy a tengerfenéken rögzítsék vele a hajót, amelyet ezzel mintegy „helyhez kötnek”, hogy el ne szabaduljon. Ha a horgony meglazul, az annak a jele, hogy a hajót hamarosan kedvére fogja dobálni a vihar, és irányíthatatlanná válik.
Ám abban a pillanatban, amelyet a vers közvetít, ez még nem történt meg: így a „lazul” ige az állókép-jelleget és az időtlenség érzését erősíti (illetve nem változtat rajta) és szerepe csak annyi, hogy a fenyegetettség érzését növelje.
Olyan tehát a vers, mint egy megállított mozgókép, egy pillanatképben rögzített állapot. Ez a statikusság, valamint az ember akaratától független történések, az ember bénultsága, tehetetlensége, a cselekvés lehetetlensége mind egy irányba mutatnak: gyakorlatilag a veszély, a bizonytalanság és a félelem érzését teszik állandóvá.
Alkaiosz tehát egy megmásíthatatlan állapotot rögzít, ezzel jelezve, hogy a vers túlmutat önmagán: nemcsak arról szól, amit látszólag ábrázol, hanem valami másról is. Ez az oka annak, hogy kétezer éve elgondolkodtatja olvasóit ez a töredékes mű.
A hajóallegória azért volt nagy teljesítmény Alkaiosz részéről, mert elsőként töltött meg elvont tartalommal egy konkrét látványt, egy érzékletes költői képet. Az akkori költészetben nagyon újszerűnek számított az, ami később természetessé vált. (Igaz, már Homérosz is alkotott hajóhasonlatot az Iliász XV. énekében, de nem az állam jelképeként, hanem a vívódó lelkiállapot érzékletessé tételére).
Sajnos, nem tudjuk, mit tartalmazott a vers további része. De annyi bizonyos, hogy már a kortársak számára is nyilvánvaló volt, hogy a viharvert hajóról szóló vers valójában nem egy hajóról szól, hogy nem egyszerű tájkép-leírást vagy „élménybeszámolót” olvasnak. Lehetséges, hogy Alkaiosz a vers további részében „megfejtette” az allegóriát, és azonosította a hajót az állammal, de nem biztos.
Annyi biztos csak, hogy vérbeli közéleti költőként többször is élt a hajóhasonlattal, és mindig az „állam hajója” jelentésben. Allegóriáját Horatius teljes egészében átvette és beépítette Az államhoz című költeményébe, s innen került be a világirodalomba. Közkedvelt államallegóriaként a hajó képe sok költőnél megjelent az ókortól napjainkig. A magyarok is ismerték, pl. felbukkan Kazinczy egyik levelében.
