Az elemzés vázlata:
- Bevezetés
- A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
- A vers keletkezésének körülményei
- A téma előzményei Petőfi költészetében
- Az Egy gondolat bánt engemet műfaja, stílusa, költői eszközei
- Az Egy gondolat bánt engemet szerkezete
- Az Egy gondolat bánt engemet verselése, zenei eszközei
- Az Egy gondolat bánt engemet címe és első sora
- A vers értelmezése
- Befejezés
Az Egy gondolat bánt engemet olyan költemény, amelyhez csak nagyon kevés más vers hasonlítható. Belső izzása miatt is páratlan, s az is ritkán tapasztalható, hogy a személyes sors és a közösségi érdek ennyire szétválaszthatatlan legyen egy költő számára.
A vers a világszabadság eszméjét hirdeti, azt az eszmét, amely a legfontosabb volt Petőfi számára, amely minden közösségi törekvésének foglalata és szintézise.
Mit is jelentett a világszabadság eszméje? Azt, hogy mindenfajta elnyomás örökre megszűnik a földön, hogy minden elnyomott nép, osztály, egyén felszabadul a zsarnokság alól az egész világon. Ez volt az a szent cél, amelynek megvalósításáért Petőfi akár az életét is kész volt feláldozni.
Folyton a világszabadság eljöttét várta és remélte, és szentül meg volt róla győződve, hogy nem hiába. Ezt a meggyőződését nemes pátosszal és hévvel fejtette ki verseiben, többek közt az Egy gondolat bánt engemet című rapszódiában is.
A mű az idők folyamán híressé vált, méltán lett kedvelt darab a versmondók, szavalók körében.
Olvassuk most el a verset!
Egy gondolat bánt engemet
Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!
Az Egy gondolat bánt engemet Petőfi egyik legjelentősebb látomásverse, amely „a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik”. A költemény egy hamleti mélységű monológ, amely egy kínzó, szinte elviselhetetlen gondolatot jár körül.
A költő utolsó versnek sorolta be összes költeményeinek 1847-es kiadásában. Tudjuk, hogy a záró hely egy kötetben többnyire kitüntetett hely, kiemelt versek kerülnek ide, amikor egy költő tudatosan megszerkeszti a kötetkompozíciót. A kötet záró verseként az Egy gondolat bánt engemet is kiemelt fontosságúvá válik: Petőfi talán azt akarta jelezni, hogy ez a mű lírája egyik csúcspontja.
És való igaz, hogy ebben a versben mondja el a legtöbbet: elmondja mindazt, amit a hazáról, az emberiségről és önmagáról mondhatott.
A versnek három kulcsfogalma van: „világszabadság”, „piros zászlók” és „nagyszerű halál”. Nagyon érdekes tudni, hogy későbbi verseiben Petőfi nem ír piros zászlókról (legfeljebb háromszínű lobogóról) és hogy a „Világszabadság” szót, amellyel az Egy gondolat bánt engemet zárul, nem írta le soha többé.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
Nem jambusos, inkább jambikus!