Ady Endre: Harc a Nagyúrral (elemzés)

A Harc a Nagyúrral című vers 1905 májusában keletkezett és az Új versek kötet Szűz ormok vándora című ciklusában jelent meg 1906-ban. Annak ellenére, hogy a kezdet kezdetén íródott, ez a mű a pénz-motívum reprezentatív nagy verse, összegző költemény, amelyben összefonódnak a témakör legfőbb tartalmi elemei.

A Harc a Nagyúrral Budapesten született. Ady a Budapesti Napló szerkesztőségében kezdte el egy éjszaka, és még azon az éjszakán be is fejezte egy kávéházban.

A disznófejű Nagyúr képe először egy évvel korábban, 1904 májusában, Párizsban merült fel benne, amikor a Champs-Elysées-n sétált. Épp a Grand Palais mellett ment el, és a Szalonban Rodin A gondolkodó című szobra volt kiállítva.

Ady megfigyelte, hogy az emberi méltóságot jelképező szobor megragadja a közönséget, és hogy az emberek magukkal hozzák ezt az „emelkedettséget”, amikor kilépnek az utcára. Aztán odakint megcsapja őket a párizsi lárma. Ady felfigyelt erre az ellentétre a lélek szépség utáni vágya, fölfelé szárnyalni akaró vágya és a nagyváros lehúzó, fülsüketítő, durva zaja között.

Az emberség és az embertelenség ellentéte volt ez. Ady akkortájt le is írta egy cikkben, hogy jó lenne, ha Rodin megfaragná a pénz allegorikus alakját is, amely bizonyára borzalmas figura lenne, és szembe kéne állítani A gondolkodóval: ez embertelenséget az emberi méltósággal és humánummal.

Ez volt az a gondolatcsíra, amelyből egy évvel később a költemény kipattant. A disznófejű Nagyúr képe tényleg olyan, mintha a vers a rodini Gondolkodónak az ellenalkotása lenne.

Amikor hazatért Párizsból, Ady már nem a Partiumba, hanem Budapestre jött vissza, így Nagyvárad után, ahol addigra már jelentős tényezőnek számított, egyszerre két világvárosban tapasztalhatta meg a pénz hatalmát. Addig még soha nem ismert mértékben élte át az anyagiaknak való kiszolgáltatottságot.

Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
»Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
»Add az aranyod, aranyod.«

»Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.«

»A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.«

»Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.«

»Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

A Harc a Nagyúrral Ady pénzversei közé tartozik, témája az egyén és a pénz küzdelme.

A költő a ballada műfaját használta fel a verstípus megteremtésekor. A ballada legtöbb jellegzetessége megtalálható a költeményben: műnemkeveredés, többszólamúság, szaggatott előadásmód. A gyors cselekvés (sok ige) és a drámai, párbeszédszerű monológ, valamint a tragédiát sejtető befejezés is a ballada műfajához közelíti.

Típusa létharc-vers, amely létösszegző érvényű. Hangulata helyenként groteszk, de javarészt inkább patetikus.

Sodró, lázas feszültség lüktet a versben, hangvétele zaklatott. S ott van benne a meghasonlott, magányos lázadó tehetetlenségérzése és reménytelensége is.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!