Petőfi Sándor: Nemeti dal, A XIX. század költői, Egy gondolat bánt engemet, Az alföld, A puszta télen, Európa csendes, újra csendes, Felhők, Petőfi Sándor portréja, versei: A négyökrös szekér, Füstbement terv, István öcsémhez, A csárda romjai, A Tisza, Magyar vagyok, A királyokhoz

A vers keletkezésének körülményei

Az Egy gondolat bánt engemet 1846 végén keletkezett. Szilveszterkor született, akárcsak maga Petőfi, aki szilveszterkor mindig kettős ünnepet ült: egyszerre búcsúztatta az óévet és saját életének egy újabb elillant évét. Az Egy gondolat bánt engemet sorrendben a második évzáró verse.

Akkortájt Petőfi úgy érzékelte, hogy Szendrey Júlia, akit 1846 őszén ismert meg, elfordul tőle. A meghitt családi élet, amelyről azt hitte, végre elérhető közelségbe került, most hirtelen megint távolinak és elérhetetlennek tetszett. Úgy tűnt, a házasság reménye szertefoszlik.

Ekkor Petőfi véglegesen felállította a fontossági sorrendet közügy és magánélet között (erről tanúskodik Szabadság, szerelem című verse), és úgy döntött, hogy a közösségért vívott harc a szerelemnél is fontosabb.

Ezt azért érdemes megemlíteni, mert az a lobogás, az az érzelemkitörés, amelyet a Júlia iránti szerelem táplált, végül nem szerelmi költeményben, hanem egy közéleti versben jut kifejezésre. Az Egy gondolat bánt engemet arról tanúskodik, hogy a költő a legnagyobb családért, az emberiségért akarta feláldozni magát. Illyés Gyula szerint „ha érzelem-kitörést, szinte szerelmi lobogást keresünk, azt ebben a versben találjuk meg”.  

A születésnap és a szerelmi hullámvölgy mellett a vers születésének volt egy harmadik fontos apropója is: a világ nagy változások előestéjén állt, s a romantikán felnőtt nemzedéket egy nagy történelmi megrázkódtatást váró korhangulat jellemezte.

A kor legjobb elméi átérezték a közelgő változások izgalmát: ki félelemmel vagy aggodalommal, mint pl. a forradalomtól idegenkedő Széchenyi, ki pedig lelkes várakozással. mint  Petőfi.

Petőfi esetében a költő személyisége és a történelmi kor, amelyben élt, szerencsésen találkozott egymással. Alkati sajátossága volt ugyanis az erős indulatiság, az érzelmek intenzív átélése, a temperamentumosság, a lobogás.

Ő nem tartotta bölcsnek a sztoikusokat, akik jót és rosszat egyforma közönnyel fogadnak, ő mindent érezni akart, az örömet is, a fájdalmat is, képes volt „Teljes szívből szeretni és gyűlölni”. Ez az érzelmi erő, amely Petőfiben megvolt, végletes magatartáshoz vezetett, és időnként az egyik véglet mellett feltűnt a másik is: ez magyarázza az életigenlés és a halál-gondolat kettősségét.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11