Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet (elemzés)

Az Egy gondolat bánt engemet verselése, zenei eszközei

Az Egy gondolat bánt engemet verselése időmértékes. Hosszabb és rövidebb sorok váltakoznak, szép páros rímek fokozzák a ritmust, tartalom és forma tökéletes összhangban van.

A ritmus úgy segíti a drámai fölszárnyalást, hogy az addig jambusos verssorokat a csataképben (a 21. sortól) anapesztusok váltják fel.

Jambikus sor pl.: „Egy gon-dolat bánt en-gemet”: — — | U — | — — | U —

Anapesztusos sor pl.: „Ott es-sem el én, A harc meze-jén”: — — | U U — | — — | U U —

A hosszabb sorok közé pedig rövidebb sorpárok ékelődnek, így sűrűbben vannak rímelések. A lódobogásra emlékeztető anapesztusos ritmus (U U —) nagyon jó aláfestése az izgatott, lüktető mondanivalónak.

Más vélemény szerint azonban jambusról nem anapesztusra, hanem daktilusra vált a ritmus, tehát emelkedőből ereszkedőbe: „Ott essem el én, A harc mezején”:  — | — U U | — — | — U  U | —

Érdemes szót ejteni a vers zeneiségéről is. Zenei hatását kétféle nyomaték egymással való „küzdelme” adja. A magyar nyelvben a hangsúly mindig a szó első szótagjára esik, a jambus és az anapesztus azonban, a mű két metruma, emelkedő verslábak, a nyomaték a versláb végén helyezkedik el.

Így a természetes beszédhangsúly az ütem elejére, a jövevény időmértékes metrum azonban az ütem végére kívánja meg a nyomatékot, azaz egymással ellentétes erők küzdenek az érvényesülésért. Ez a kiejtésben ugyan nem érződik, de a sajátos zenei feszültség nyomot hagy a versolvasó tudatában.

Szintén a zeneiséget és a kifejezőerőt szolgálják a kemény mássalhangzós hangtorlódások („istenem”, „keresztül”, „tövestül”, „kőszirt”) és a hangutánzó szavak („szélvész”, „mennydörgés”).

Az Egy gondolat bánt engemet címe és első sora

A cím a vers első sora, és ez az első sor némi vitát váltott ki a vers elemzői között. A vitatott kifejezés a sor eleji „Egy” szó, amelyről nem lehet biztosan tudni, hogy hangsúlyos-e vagy sem. Nem mindegy ugyanis, hogy ez csak egy határozatlan névelő (azaz nem hangsúlyos) vagy számnév (azaz hangsúlyos).

Mert ha nem hangsúlyos, akkor a mondat értelme az, hogy a költőt egy (valamilyen) gondolat bántja, ha viszont hangsúlyos, akkor a mondat azt jelenti, hogy a költőt a fején átsuhanó sokféle gondolat közül csak egy bántja, méghozzá a hétköznapi, jelentéktelen halál gondolata.

Végül az elemzők arra a megállapításra jutottak, hogy a költő szándékát a második verzió szolgálja jobban, tehát az „Egy” szó hangsúlyos és számnévi szerepben áll.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!