Amikor verseivel kapcsolatban magyarázkodott, időnként ellenmondott önmagának is. Előfordult például, hogy a fentiekkel ellentétben azt állította, A rab gólya egyes utalásaiban saját megbéklyózottsága, letörtsége jelenik meg.
Mindkét értelmezésnek van létjogosultsága, mindkettőt alá lehet támasztani érvekkel. Arany csodálói kiemelték, hogy a versben szereplő csonka szárnyű madarat a költő egy valódi madárról mintázta, amelyet gyerekei ott ápolgattak szalontai házuknak udvarán.
Még a nagy madártudós, Herman Ottó véleményét is kikérték a versről, aki szerint A rab gólya „teljesen hű és plasztikus madárkép”.
Petőfinek is van egy hasonló című költeménye, A gólya, amely azonban nyíltan személyes ihletettségű költemény, ezzel szemben sok elemző úgy látta, hogy Arany nem saját magára gondol, hanem a nemzet vergődését jelenít meg a rab gólya alakjában.
Akárcsak később A walesi bárdok, A rab gólya is a gyarmati állapotába újra meg újra visszataszított magyarság sérelmét zengi el. Sőt, A walesi bárdokban az a költői eljárás tökéletesedik, amely először A rab gólyában jelentkezett: Arany a személyes élménnyel felidézett valóság egy-egy mozzanatát jelképessé fokozza.
Arany életútja azonban igazolja azoknak a véleményét, akik a költő önarcképét látták a rab gólyában: a kép ugyanis, a valóságos modelltől elszakadva, végigkíséri Arany egész pályáját s egyre személyesebb sorsjelképpé lesz.
Arany rejtőzködő, magát képben, hangulatban, árnyalatokban kifejező költő. Legszemélyesebb mondanivalóját nemegyszer életképekben, vagy kisebb epikai alkotásokban fejezi ki, de az egyértelműen lírai versekben is sokszor egy-egy életképszerű jelenetbe foglalva nyilatkoznak meg személyes élményei. Önmaga életképszerű lírai ábrázolását élete végéig művelte.
Az a motívum, amikor a rab gólya figyeli a darvakat, az utolsó vándormadarakat, újra és újra felbukkan a költő emlékekből, csalódásokból méla öniróniával szőtt önarcképeiben.
Még a darvak hátra vannak,
Mennek ők is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja őket,
Mert tudja jól,
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költözőket.
A versben Arany életétől, körülményeitől látszatra független témáról van szó, mégis érződik benne a költő személyes jelenléte.
Horváth János „önzsáner”-nek nevezte azokat az Arany-verseket, amelyekben a költő tárgyilagosan ábrázol egy alakot, de benne rengeteg személyes mondanivalót fejez ki. A zsánerkép egyébként akkoriban kedvenc műfaja volt a művészet minden ágának. Az önzsáner mint műfaj Arany egész életét végigkísérte, A rab gólya után olyan versek keletkeztek, mint A pusztai fűz és Az örök zsidó.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
