Arisztotelész Poétika című műve a Kr. e. 4. században keletkezett. Arisztotelész (i.e. 384-322): a görög bölcselet kiemelkedő alakja. 17 évesen Platón Akadémiáján kezdett tanulni Athénban, 20 évig volt Platón tanítványa, aztán a 13 éves Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) nevelője lett. I. e. 334-ben saját iskolát alapított (Athénban a Lükabetton hegynél levő nyilvános tornacsarnok mellett, …
Tamási Áron: Ábel a rengetegben (elemzés)
Tamási Áron Ábel című regénytrilógiája az 1930-as években született. Részei: 1. Ábel a rengetegben (1932), 2. Ábel az országban (1933), 3. Ábel Amerikában (1934). A három műcím tükrözi a székelység akkori három lehetőségét a boldogulásra: hegyi-erdei munka (1. rész) városi munka (2. rész) kivándorlás (3. rész) Esztétikai érték szempontjából az első rész a legsikerültebb. Tamási …
Déry Tibor: Szerelem (elemzés)
Déry Tibor Szerelem című novellája 1956-ban íródott. A szerző ekkor keletkezett műveinek központi gondolata a szolidaritás és annak szeretetté növő változata. Déry Tibor (1894-1977): a modern magyar próza előkészítője, minden műnemben és sokféle műfajban alkotott, de életműve középpontjában az epika (főleg a regény) áll. Maradandó értéket elsősorban kisprózai művei képviselnek. Élete végéig hajlott a formaújításra, …
Thomas Mann: Mario és a varázsló (elemzés)
Thomas Mann Mario és a varázsló című műve 1930-ban jelent meg. Keletkezése: 1926-ban a szerző Itáliában (Olaszországban) nyaralt, ennek az élménynek a hatására írta a regényt, amelyben egy félig valós, félig kitalált történetet mond el (a valóságban a csók után Mario elszaladt). Ezt Thomas Mann egy leveléből tudjuk: „a »varázsló« valóban létezett, és ugyanúgy viselkedett, …
Móricz Zsigmond: Árvácska (elemzés)
Móricz Zsigmond Árvácska című kisregénye 1941-ben jelent meg, az író kései művei közé tartozik. Utolsó nagy, szívbe markoló remekművének tartják. Keletkezése: 1936 őszén Móricz megismerkedett Littkey Erzsébettel, aki egy fiatal, árva, állami intézetben nevelkedett „kis proletárlány” volt. A sokat szenvedett kis lelenclány embertelen sorsa megihlette az írót, aki műveiben Csibének nevezte el Littkey Erzsébetet. A …
Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött (elemzés)
Móricz Zsigmond Az Isten háta mögött című kisregénye az író egyik korai alkotása, 1911-ben jelent meg. Legkiválóbb művei között tartják számon. (Olvasónapló ITT található.) Keletkezése: a regényhez élményeket, ismereteket Móricz a Felvidéken, felesége családjánál tett rokoni látogatások, vendégeskedések során szerzett. Társadalmi háttér: Móricz ebben a regényben egy felvidéki kisváros életét írta meg. Előzmények, források: Flaubert …
Móricz Zsigmond: Úri muri (elemzés)
Móricz Zsigmond Úri muri című regénye 1927-ben íródott. Olvasónapló ITT. Keletkezése: ebben az időben Móricz már Simonyi Mária színésznővel élt (feleségének, Holics Jankának öngyilkossága után). Az új házasságot állandó anyagi gondok kísérték. Ez és a két nő eltérő karaktere is megjelenik az Úri muri c. regényében. Társadalmi háttér: a regény a dzsentri rétegről szól, de …
Henrik Ibsen: A vadkacsa (elemzés)
Ibsen A vadkacsa c. drámája 1884-ben keletkezett. A szerző ekkor Rómában élt, ott kezdte el írni április 20-án és június 14-én már el is készült a mű nyers változata, csak tisztázni kellett a szöveget. Erre a tiroli Gossensassban került sor, ahol Ibsen a meleg nyári hónapokat töltötte. Henrik Ibsen (1828-1906): a legismertebb skandináv (norvég) író. …
Henrik Ibsen: Babaház / Babaszoba / Nóra (elemzés)
Ibsen Babaház c. drámája (más fordításban: Babaszoba, Nóra) 1879-ben keletkezett Rómában. A szerző ekkor már 15 éve élt hazáján, Norvégián kívül családjával együtt. Henrik Ibsen (1828-1906): a legismertebb skandináv (norvég) író. Vannak kritikusok, akik Szophoklész, Shakespeare és Moliére mellett a legkiemelkedőbb drámaírók közé sorolják. 1828-ban született egy norvég kisvárosban, Skienben lecsúszott városi patríciuscsaládba. Apja jómódú …
A középkori egyházi és világi költészet Magyarországon
Tartalom: A magyarországi latin nyelvű egyházi irodalom (liturgikus ének, zsolozsma, breviárium, hóráskönyv, szekvencia, himnusz, verses história vagy officium, planctus, vágánsköltészet) A magyar nyelvű egyházi irodalom (himnuszfordítások, zsolozsmák fordításai, cantiók) A magyar nyelvű deák-irodalom (hősének, propagandasztikus ének) A magyar nyelvű világi költészet (sírvers, sirató, rekordáló ének, szatíra, virágének) A latin nyelvű egyházi irodalom Magyarországon A …






