A vers az egyén és a világ kapcsolatát boncolgatja. Végig erős feszültség érezhető benne, mert Babits számára a vágyak és a lehetőségek nem voltak összeegyeztethetők egymással. Mást akart volna, mint amire képes volt.
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
Ő az első és utolsó mindegyik dalában, ő az alany és a tárgy: vagyis ő fogalmazza meg a verset és ő a vers témája is egyben. „Csak én bírok versemnek hőse lenni”: rákényszerül erre, hogy a vers írója és tárgya is legyen. Így van, noha másképp szeretné (ezt a „csak” szó használata jelzi).
Háromszor jelenik meg az „én” szó, szinte visít, sír: ennyi csupán, ami a költő sajátja a világmindenségből.
„A világmindenséget vágyom versbe venni”: ő mindenről szeretne írni, de nem tud. A kívül-belül levő, érzékelhető, elgondolható, sokszínű világot szeretné versben megragadni, de ez hiábavaló törekvés. Akármilyen erősen akarja, nem bírja. És kevesli, hogy pusztán ennyi legyen a költészete.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Az én emlegetése a fájdalom kifejezése, mert annyi mindent szeretne bemutatni. De azt is jelentheti, hogy én vagyok a világmindenség, magamban hordozom a világmindenséget. Vagy mintha a világmindenség bennem magára ismerne.
Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy – –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
A lírai én egy önmagába zárt személyiség, aki nagyon szeretné megismerni a rajta kívül levő világot, de ez lehetelten a számára. Ő az alany is és a tárgy is, azaz ő a megismerés alanya (az, aki megismer) és a megismerés tárgya (az, amit megismer) is. Csak önmagát ismerheti meg, a világot nem.
Az alfa és az ómega jeleket (melyek a kezdetet és a véget jelentik) gyertyákon, miséző asztalokon használja a kereszténység. Az alfa és az ómega a világmindenség jelképe, a Bibliában is megjelenik.
A vers üzenete az, hogy a lírai én hiába vágyik a mindenség megismerésére, mivel egy költő csak önmagát ismerheti meg igazán (a lírát meghatározó személyesség miatt). És ha bezárkózik a biztonságot adó „dióhéjba”, akkor egyedül marad alkotásaival.
Ezt a zártságot, bebörtönzöttséget a szonettforma is érzékelteti, ugyanakkor a vers végkövetkeztetése nem tekinthető véglegesnek. Hiszen az egész kötet úgy van prezentálva, mint egy lehetőség, egy lehetséges vélemény vagy állítás, de közel sem az egyetlen érvényes állítás. Tehát a másik alternatíva, mindennek az ellenkezője is lehet igaz és érvényes.
