Babits Mihály: A lírikus epilógja, Cigány a siralomházban, In Horatium, Messze... messze..., Fekete ország, Hegeso sírja, Esti kérdés, Az őszi tücsökhöz, Húsvét előtt, Fortissimo, A gazda bekeríti házát, Mint különös hírmondó, Csak posta voltál, Ősz és tavasz között, Petőfi koszorúi, Vers a csirkeház mellől, Balázsolás, Jónás könyve, Jónás imája

A Hegeso sírja (Egy görög emlékére) a Nyugat 1908. decemberi, 23-i számában, majd a Levelek Írisz koszorújából című kötetben jelent meg 1909-ben. Antik témát dolgoz fel, a tárgyias költészeteszmény jegyében.

A címben jelölt műtárgy egy Kr. e. 400-as évekből származó halotti sztélé, egy görög sírtábla, egy dombormű, amely Hegesónak, bizonyos Proxénosz lányának állít emléket. Tehát valós tárgyat jelöl meg a cím. A sírtáblára az athéni Kerameikosz temetőben bukkantak rá, jelenleg az athéni Nemzeti Múzeumban van kiállítva.

A dombormű Hegesót és szolgálólányát ábrázolja. Hegeso az a fiatal nő, aki kliszmosz széken üldögél. Előtte álló szolgálólánya ékszeres ládikót nyújt neki, ő pedig ékszerei között válogat. Egy ékszert ki is vesz a kis dobozból és a kezében tartja (ez az ékszer egyébként elveszett).

Babits szonettjében életképszerűen bontakozik ki a sírtáblán látható jelenet. Újszerűsége abban áll, hogy nyelvileg, szavakkal láttat egy eredendően anyagszerű, plasztikus alkotást. Másik különlegessége az, hogy egy beszédhelyzetet is megalkot, egy kis képzelt történetkét körít a sírtáblán látható alakok és jelenet köré (Hegeso az ő menyasszonya).

A címben jelölt műtárgyból kibontott téma a műalkotás évezredeken átívelő ereje.(akárcsak Rilke Archaikus Apolló-torzó című szonettjében).

 

Hegeso sírja

Egy görög emlékre

A kedvesem kétezer éve alszik,
kétezer éve meghalt s vár reám.
A neve Hegeso. – Lábhegytől arcig
márványszinű – s komoly görög leány.

Élő, habár lehellete se hallszik
keble átduzzad ráncos khítonán
Fürtös fejében ki tudja mi rajzik?
Ül meghajolva. Méla. Halovány.

Előtte állva szolgálója tartja
rabszolgalány, a drága ládikát,
amelyből ékszereit válogatja.

Talán azt nézi (lelkem bús reménye!)
melyikkel ékesítse föl magát,
ha megjövök majd én, a vőlegénye.

 

A vers műfaja szonett, hangulata komoly, ünnepélyes. Típusa rilkei tárgyvers, de a 19. század életképeit is felidézi. A tárgy műtárgy voltára a „márványszínű” melléknév utal.

Korstílus: klasszikus modernség, modern klasszicizmus

Kifejezőeszközök: metafora, kifejtetlen allegória, metonímia, ismétlés, ellentét, halmozás, alliteráció

A cím témakijelölő. Az alcím elidegenítőleg hat, hangsúlyozza a vers képzőművészeti alkotáshoz való kötöttségét.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!