A Húsvét előtt szerkezete bonyolult, nagyon szerteágazó összetett mondatokból áll. Tagoló vers: megnyit-lezár.
Két egységre bontható fel, s ezek éles ellentétben állnak egymással.
Az 1. egység (1-8. versszak) egyetlen hatalmas versmondat, amely egymásba indázó mellékmondatokból épül föl. Feszültséggel, indulattal teli sorokat tartalmaz, s ritmusa is ideges, nyugtalan. A lírai én E/1. személyben beszél.
A vers beszédesen indul: „S ha kiszakad ajkam, akkor is”. Ez egy durva, agresszív kép. Nagy belső indulatról, nagy belső feszültségről árulkodik.
Ugyanakkor ez egy „in medias res” versindítás, amely egyedülálló a magyar költészetben. A vers első sora azt az érzést kelti, mintha egy már előtte elhangzott mondat folytatása lenne. Ez az első szó („S”) miatt van, amely egy kapcsolatos kötőszó és azt érzékelteti, mintha az első sor egy folyamat része lenne, mintha valamibe itt most bekapcsolódnánk.
A versnyitás azt jelzi, hogy a költőt már a „vers előtt” is foglalkoztatta ez a gondolat, amit ki akar mondani.
Az 1. egységben a beszélő négyszer ismétli – bár más-más formában –, hogy vállalja a szenvedést („S ha kiszakad ajkam, akkor is”, „ha szétszakad ajkam, akkor is…”, „s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is…”, „de ha szétszakad ajkam, akkor is…”). Ezek a feltételes mellékmondatok teremtik meg a vers útvesztőjében a rendet, ezek alkotják a vers gerincét.
Ez a négy mondat négy nekigyürkőzés, négy megpróbálkozás, amely érezteti, hogy a beszélő ki akarja mondani az igazságot, de nem meri. Előbb erőt gyűjt, mintegy biztatja önmagát a végső gondolat világgá kiáltására. Ám most még a félelem vissza-visszarettenti attól, hogy kimondja, amit akar. Ezért először az emberi értékek pusztulását jeleníti meg, amelyet a háború okoz.
Felidézi a háború embertelenségét. Megjelenik a malom képe, a gép képe. A „sodrában a szörnyü malomnak” sor jelentése: sodrában a háborúnak. A költő egy elsodró, elpusztító, elvivő áradatnak látja a háborút. A gép képe pedig érctalpas ágyúkat, ágyúkat vivő szekereket idéz fel.
Csupa pusztulás, pusztítás, erőszakosság van mindenhol, amely fájdalmat hoz. Ezért a vers beszélője nem magasztalja a hősöket, nem dicséri őket, hiszen a hősök is áldozatok, akik elesnek a fronton. Azok a hősök kényszerűen lettek hősök, nem akartak azok lenni.
Az önkény pokoli malma a háború, a pusztító gép szinonimája, amely pusztítja, őrli az embereket. Ez az önkény veszi el a katonák életét. Szerelmeket, embereket, életeket pusztít el.
A 6. strófában megjelenő „vérünk nedve” kép azt jelzi, hogy a lírai én honfitársaival lélekben együvé váltan érzi át a drága magyar vér kiömlését, a nemzet fiainak pusztulását. Ez a kiömlő vér a mi vérünk, mindenkié, aki a nemzethez tartozik, szimbolikusan tehát a költő vére is.
Babits inkább szerelmet, életeket, békét szeretne ehelyett. A békés élet örömeit, értékeit szeretné inkább megénekelni. Végül kimondja, hogy „elég volt!” Itt, a 8. versszakban van a tetőpont.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
