Stílusa reneszánsz. Balassi formaművészete itt már tökéletes. A formai tökély a késő reneszánsz jellemző célkitűzése. De a tökéletes formakultúra, a rendezettség tiltakozás is lehet a külvilág felborult rendjével szemben. Ha már a földi életben nem találhatja meg az ember a harmóniát, akkor legalább a költő megteremti a szépség és a szellem külön harmóniáját a művészet világában.
Témája a földi életben örömöt nem lelő ember, aki élete végén már csak a belső békére vágyik. Balassi a boldogság hiányában elfásult lélekkel, lemondóan számvetésre készül. Úgy érzi, nem találta meg ezen a világon a boldogságot, ezért már csak a túlvilági boldogságban bízik. Általános emberi élethelyzetként jeleníti meg a sokat szenvedett, végsőkig elkeseredett ember békesség utáni vágyát.
Az ember földi útjának fontos állomásain elcsendesíti a lelkét, Istenhez fordul, s még inkább akkor, amikor úgy érzi, élete utolsó szakaszához érkezett. Balassi könyörgésében abban bízik, hogy teljesülhet a kívánsága.
Kifejezőeszközök: ellentétek, költői kérdések, ismétlés, felsorolás, felszólító módú igealakok, metaforizáció („csendességet”, „sok kín fúr”, „szentséges markodnak / áldott zárját”, „életemnek… / letört szárnyát”).
A vers egyik sajátossága a különböző mondatformák állandó váltakozása (felszólító, kijelentő, kérdő, óhajtó mondatok). Ez egyfajta belső hullámzást ad a versnek.
A sorokat szigorú oksági logika fűzi egymáshoz, de hiányoznak a viszonyítás nyelvtani eszközei (következtető, magyarázó, ok-célhatározói kötőszavak hiánya), Ezzel meg tudja őrizni a közvetlen, természetes hangnemet, nem válik értekező jellegűvé a megnyilatkozás.
A kulcsszavak a felszólító módú és kérő, könyörgő értelmű igei állítmányok („adj”, „ódd”, „őrizd”, „hadd”). Ezek az igék dinamikusabbá, s ezzel együtt erőteljesebbé is teszik a megnyilatkozást.
A vers rövid, a terjedelem visszafogottsága és a képiség (metaforizáció) meghatározó jelenléte erőteljes sűrítést eredményez.
Az Adj már csendességet ütemhangsúlyos, magyaros verselésű. A versforma igazodik a vers tartalmához. A strófaszerkezete Balassi-strófa, de nem a teljes Balassi-strófa (a sorok végéről egy hármas ütem hiányzik). A belső zaklatottságot ugyanis gyors, pergő ritmusú, megrövidített Balassi-strófák fejezik ki. Rímképlet: a a b c c b (soronként 6-6-4 szótaggal).
A páros rímű 6-osok verszenéje nyugodtabb, de ezt a nyugodt ritmust a 4 szótagos félsorok minduntalan megtörik, ezáltal megrendültséget, érzelmi feszültséget visznek a versbe. A hosszú sorokban belső rím van, és a két rövid sor (3. és 6. sor) rímei is összecsengenek.
A versszakokon belül is feszes szerkezet jellemző. Ezt a ritmus-és rímtechnika, ill. a gyakori alakzathasználat eredményezi. Az alakzatok közül többször előfordul például az olyan ismétlés („Engem te szolgádot, mint régen sokakot ébreszthet-é”) vagy ellentét („nem vétkem rútsága feljebb való, / Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló”), mely nyelvtani szerkezetekre és a jelentés variációjára épül.
Beszédhelyzet: a lírai én Istenhez könyörög. Hite nem felekezeti jellegű, és teli van kételyekkel, bizonytalansággal (nem biztos abban, hogy bűneire lehetséges-e feloldozást nyernie).
A cím egy felszólítás, egy kérés megfogalmazása, témajelölő.
Nótajelzés nincs, ez is mutatja, hogy az Adj már csendességet nem énekvers, a költő már nem igazodik egy dallamhoz. Itt a zenei-hangzásbeli jellemzőket már a szöveg hordozza, melyet Balassi rendkívüli tudatossággal formált meg.
Csak pályája kései szakaszában, a Célia-versekben és az utolsó istenes énekekben hagyta el a nótajelzést. Ő teremtette meg a magyar költészetben az ún. szóverset, melyet nem énekelve adnak elő, mert önállóan, éneklés nélkül is megállja a helyét (a nyelvi ritmus olyan tökéletes, hogy olvasva is gyönyörködtet).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
