Balassi Bálint Adj már csendességet című verse talán Lengyelországban keletkezett 1591-ben, a lengyelországi bujdosás során, de a konkrét élmény háttérbe szorul.
Balassi hiába kereste életében a harmóniát, nem találta, és a korszak eseményei, a kései reneszánsz évtizedei se a harmóniáról szóltak (az ország három részre szakadt, nem lehetett békében, biztonságban élni, és a keresztény hit is gyengült a világias gondolkodásmód elterjedése miatt).
A költő hiába kereste a boldogságot, be kellett látnia, hogy itt, a földi életében soha nem lesz már boldog. Mivel reményeiben végleg csalódott, most már csak belső megbékélésre, a lélek csendjére vágyott. Ezt a vágyat istenes verseiben fejezte ki, melyek közül a legszebb az Adj már csendességet című, méltán híres műremek.
A gyönyörű, leheletfinom költemény a kései istenes versek közé tartozik. Korábbi istenes verseiben (pl. Kiben bűne bocsánatáért könyörgett) a teljes megbocsátásért könyörgött a költő, a megtisztulás és az újrakezdés reményében fordult Istenhez. Ebben a versben már csak nyugalomért, lelki békéért fohászkodik, ami egyfajta lemondást, beletörődést jelez.
Adj már csendességet
1
Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútúl szívemet, kit sok kín fúr!
2
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd, vesztségére!
3
Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!
4
Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.
5
Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-é?
Engem, te szolgádot, mint régen sokakot, ébreszthet-é?
6
Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerént,
Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyessen hitem szerént,
7
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;
8
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
A vers műfaja a zsoltár (istenes ének) műfajához áll legközelebb, mivel egy megrendítő könyörgés Istenhez. Ugyanakkor a zsoltár-műfaj hagyományaival ellentétben a beszélő nem egy közösség nevében szól Istenhez, nem közösségi élményt szólaltat meg, hanem személyes „én-te” viszony van közte és Isten között: mint kétségbeesett egyén áll szemben Istennel.
A vers hangulata izgatott, zaklatott. A lírai én megfáradt ember, aki türelmetlen sürgetéssel fordul Istenhez („adj már”). A vers belső ellentétektől feszülő, izgatott menetű alkotás, csupa kérlelés, könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
