A vers szerkezete a középkori himnuszok klasszikus formáját követi: A-B-A, vagyis 3 nagy egységre oszlik (könyörgés – indoklás, érvelés – újra könyörgés). A költemény nagyobb egységei tehát szimmetrikus elrendezésűek.
Az Adj már csendességet szintén 3 egységre bontható fel:
Az 1. egység (1-2. versszak): könyörgés. A jelen elviselhetetlen a lírai én számára, aki kétségbeesésében, minden más segítség híján fordul Istenhez (állapotrajz). Istentől várja reményei teljesülését, lelki megnyugvását és bűnei bocsánatát.
Az első sorban levő módosítószó („már”) és a 2. versszakot nyitó kifejezés („Sok ideje immár”) azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy a vers beszélője hosszú ideje nélkülözi a lelki békét.
Az E/2. személyű, felszólító módú igelakok („adj”, „ódd”, „ne hadd”, „őrizd”) a kínzó gyötrelmet és a sürgetést egyaránt kifejezhetik. Rövidségük és nagy mennyiségük hangsúlyozza a könyörgés beszédhelyzetét.
Az első egységben található nyolc ige az esetleges jövő lehetőségét fejezi ki.
A 2. egység (3-6. versszak): a kérés indoklása érvekkel. A vers dinamikája ennél a résznél lelassul, visszafogottabbá válik. A felfokozott személyes megnyilatkozások helyét retorikai érvelés, indoklás, a meggyőzés szándéka veszi át. Ennek érdekében kérdés-felelet formájú teológiai fejtegetést ír Balassi. Célja Isten kegyelmének elnyerése.
Bűnei megbocsátása melletti érvként a lírai én Krisztus mártírhalálát, az isteni irgalom nagyságát és az Írás ígéretét sorakoztatja fel („fiad halálával váltottál meg”, „Irgalmad nagysága”, „Irgalmad végtelen”), s látszólag nem kételkedik abban, hogy kérését az Úr teljesíti („Megadod kedvesen”).
Nem pusztán Istennel folyik párbeszéd, valójában az érvelés csak részben szól Istenhez. A hit bizonyossága után vágyó beszélő az Úr megnyilvánulását a saját lelkében is keresi. Tehát önnön kétkedése és bizakodása kap hangot a versben, saját belső vitáját vetíti ki.
Ebben a belső vitában a megváltás lehetségessége vagy lehetetlensége közt ingadozik. Bűnei nagysága („vétkem rútsága”, „bűnöm éktelen”) miatt nem biztos abban, hogy lehetséges a bűnbocsánat, így az érvekkel önmagát is biztatja.
A mű szerkezeti középpontja az 5. strófa, amely két retorikus kérdésből áll (érdekes és figyelemreméltó, hogy Isten dicséretébe kérdések is vegyülnek): „Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-é? / Engem, te szolgádot, mint régen sokakot, ébreszthet-é?”
A beszélő igyekszik meggyőzni magát arról, hogy az ő elkárhozása a megváltásígéret megfogyatkozását jelentené. Így a negyedik érvet már a megerősödött bizalom hangján hozza fel, amivel oldja a versbeli feszültséget és előkészíti a zárlat visszatérő könyörgő formuláját. (Saját bizonytalanságára azt válaszolja Balassi a 6. versszakban: „Nem kell kételkednem„.)
A 3. egység (7-8. versszak): könyörgés ismét. A beszélő újra kéri (felszólító módú igéket használva) a megbocsátást, hogy maradék földi életében „vétek nélkül” imádja Istent, s halálát követően „bú s kín nélkül” nyugodjon.
A zárlatban visszatérnek a nyitó motívumok, de a hit, a bizalom megerősödött. Ezt abból érezzük, hogy a fohász is szelídebb, bensőségesebb hangvételű lett. A verset eddig jellemző feszültség teljesen feloldódik.
Az utolsó versszakban a felszólító módú igék a lírai énre vonatkoznak: az irgalmat elnyert ember hálája, magasztalása fejeződik ki. A torlódó határozói igenevek („repülvén”, „élvén”, „nyugodván”) a lélek könnyűségét, megtisztulásának lehetőségét hangsúlyozzák (a beszélő előrevetíti a lélek bűnbocsánatát és megváltását).
