A Négysoros című vers 1956-ban íródott. Pilinszky korábbi lírai műveinek alapélményét – a koncentrációs táborokról szerzett tapasztalatot – négy sorba sűrítve adja át. A Harmadnapon című kötetben jelent meg 1959-ben.
Az ún. „négysorosok” egyik darabja, amelyek a kötetben az Apokrif után következnek (négy van belőlük: Négysoros, Agonia Christiana, A harmadik, Hideg szél). Ezek szűkszavúan, négy sorban közvetítik Pilinszky alapélményét. Ezzel a lírai kifejezés lehetőségét a minimálisra redukálják: csak a mondanivaló lényegét mondják ki. Csak az élmény magja van bennük közvetlenül megformálva.
A költő legalább annyi szerepet szán a hiánynak, a csöndnek, az elhallgatott, kihagyott közlendőknek, mint a kimondott üzenetnek. A négysorosok az „elhallgatás többletével”, a nagyfokú sűrítéssel keltenek esztétikai hatást.
A Négysoros című vers ennek a verstípusnak a mintadarabja. Négy önálló nyelvi közlést tartalmaz.
Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
A vers műfaja filozófiai dal, hangulata baljós, keserű, kiábrándító, végzetet, magányt sugalló. Stílusára a minimális közlés jellemző, ami miatt lényegre törő. Archaikus megfogalmazás jellemző („ontják véremet”).
Téma: a pusztulásra ítélt ember utolsó képei világról. Üzenete nehezen megfejthető, mivel főként személytelen mondatokból, közlésekből áll. Egyetlen dolog biztos: a beszélő egy hihetetlenül sivár, sötét világban van, ahol egyedül érzi magát, és érzi saját közelgő pusztulását. Utalásai megidézik a bibliai hangulatot, de a 20. századot is.
A személytelenség és a személyesség keveredik a versben, az elhallgatás és a közlés egyformán hangsúlyos. Költői képek közül megszemélyesítést („ázó éjjelek”), metaforát („plakátmagány”) találunk. Nincsenek áthajlások: a mondatok határai szigorúan egybeesnek a sorvégekkel.
Az 1-2. sorban nincs állítmány, és mindkettőben a mozdulatlanság, a statikus, nominális stílus, az állapotszerűség a jellemző. Ezzel szemben a 3-4. sorban feltűnő a mozgalmasság, az igék sokasága, itt verbális, dinamikus a stílus.
A cím utal a Harmadnapon című kötetben található sajátos, négysoros versek formájára.
Szerkezetileg 4 sorból áll, és minden sor egy külön közlés, azaz külön szerkezeti egység. Ez a szerkezet szigorú határok közé szorítja a művészi megformálást. A négy sor négy kijelentő mondat, melyeknek egymáshoz való viszonyát nem jelöli kötőszó, így az olvasónak kell megfejtenie a szavak értelmét. Viszont a kötőelemek hiánya nagy intenzitást ad a nyelvnek.
A versben nincs meghatározva se konkrét helyszín, se konkrét időpont. Ellentét figyelhető meg a konkrétan, tárgyiasan megjelenített dolgok és az időtlenség, térbeli meghatározatlanság között. Ez az ellentét erős feszültséget teremt.
Az 1-2. sorban hasonló a mondatszerkezet, és a megjelenő képek a magányra utalnak.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
A harmadik sorban megjelenik mindaz,aminek hiányától olyan rideg és szomorú a többi.Megjelenik egy otthon és benne egy társ… Felidéződnek a békés,boldog idők,amikor még az volt a „dráma”,hogy a másik égve hagyta a folyosón a villanyt. Micsoda kontraszt!
Pilinszky egy író-olvasó találkozón elmondta, hogy amikor a felesége elhagyta, égve hagyta a folyosón a villanyt és másnap volt a válópere (ma ontják véremet). Szóval ennyit a verselemzésről 😀
Alvó szegek a jéghidek homokban. Jézus kezéből származó szegek, melyekkel keresztre volt feszítve.
Plakátmagányban ázó éjjelek. Szakadó eső, éjjeli csend, elázott hírdető lakátok, a buszról kinézve láthattunk már ilyet.