Pilinszky János: Négysoros (elemzés)

A 4. sorban jelenik meg a nyelvtanilag jelölt személyesség („véremet”), amely mindeddig hiányzott a versből. Már közvetlenül jelen van a lírai én, aki minden cselekvéstől megfosztva szenvedi el a közelgő gyilkosságot, amit egy meghatározatlan többes számú alany követ el.

Itt a záró sorban az eddigi múltbeliség átvált jelenbe, az időhatározó („Ma”) konkretizálja az időt. A sor megrövidülése és a határozott ritmus is érzékelteti az erőteljes cselekvést, amit az igei állítmány kifejez („ontják véremet”).

A beszélő utal a saját pusztulására, elpusztítására, arra, hogy erőszakos halállal hal, de hiányzik az alany: nem közli, hogy kik törnek az életére. A gyilkosok kiléte az általános alany homályába van burkolva. Az utolsó sor váratlanul mondja ki azt, ami eddig csak sejtelemszerűen volt jelen: a halálfélelmet, a fenyegetettség-érzést.

Az első 3 sort egy-egy elem (alvó-éjjelek-villany) tematikai rokonsága kapcsolja össze. A 4. sor a 3. sorhoz kapcsolódik, amelyben van egy E/2. személyű igealak. Az kapcsolja őket össze, hogy a 3. és a 4. sorban is van igei állítmány („hagytad”, „ontják”).

Az első három sor olyan feszültséget teremt, amelyet csak a 4. sor tragikuma oldhat fel. Minden korábbi mozzanat ezt a tragikus véget előlegezi meg. Az 1. sorban az „alvó szegek”, mivel az alvás a halállal rokon állapot. A 2. sorban a „plakátmagány”, amely a tárgyak elhagyatottságát asszociálja: azért nincs a tárgyak közt ember, mert az ember meghalt. A 3. sorban az égve felejtett villany a sötétség elűzésére lett felkapcsolva, s ez a sötétség a halál sötétsége.

Önmagában mind a négy sor jelentése viszonylag egyszerű és részben egyértelmű. Attól válnak szimbólumszerűvé, többértelművé, gazdag jelentésűvé, hogy egymás mellé vannak helyezve. Ennek a montázsnak köszönhető, hogy mind a négy közlésegység a magárahagyatottság, az abszurditás, a szorongás és a halálfenyegetettség érzését fejezi ki.

A 4. sorban megjelenő borzalom felfoghatatlan, érthetetlen és megmagyarázhatatlan, emiatt abszurd és irreálisnak hat. Mégis egy egyszerű, határozott, tárgyilagos kijelentés közvetíti. Így az abszurd szörnyűség szinte magától értetődőnek tűnik, a mindennapok részévé válik. Pilinszky mindennapos eseményként jeleníti meg a borzalmat.

Négysoros című versében Pilinszky lényegében a 20. század tárgyi világába (plakát, villany) oldja bele a krisztusi áldozat örökké megismétlődő misztériumának hitét. A zárlat újraértelmezi az első három sort: a vérontás ugyanis az áldozat, a passió képzetét hívja elő.

Átértelmezi a szegek és a magány jelentését: a krisztusi virrasztás (Getsemáne-kert) és magárahagyatottság, a keresztáldozat egyfajta örökös jelenné merevül. A szegek és a magányos éjszaka képe a Golgotának, Jézus kínszenvedésének, az Olajfák hegyén eltöltött éjszakának a képét asszociálja.

Az „ontják véremet” kifejezésnek ünnepi, kultikus, szakrális hangulata van, ami egyértelműen a krisztusi szenvedéstörténet asszociációját híja elő. Egyfajta modern misztérium jelenik meg: a világhiánytól és létbe vetettségtől szenvedő modern ember 20. századi szenvedéstörténetéve.

A Négysoros verselése időmértékes. 11, 10, 11, 6 szótagos jambikus soraiban a rím: x a x a. Az utolsó sorban kapunk először rímválaszt a versben: éjjelek-véremet. De ez az összehangzás nem enyhíti a vers keserű, kiábrándító érzelmi tartalmát, sőt, a nyílt „e” (éjjelek) és a zárt „e” (véremet) összecsengése inkább a disszonanciát, a feszültséget növeli. A zárlat üzenete végérvényes és megfellebbezhetetlen.