Pilinszky János: Négysoros (elemzés)

Az 1. sor egy nyelvtanilag egyszerű kijelentést tartalmazó hiányos mondat. A szegek és a homok Jézus keresztre feszítésének képét hívják elő. A szeg a sebezhetőség, a homok a sivárság képzetét kelti (az egykedvűen pergő, mindent megülő, betemető idő toposza) – a létezés kietlensége, magánya fejeződik ki benne. József Attila Reménytelenül című versének homokos síkjára is asszociálhatunk róla.

Az „alvó szegek” kép a halálra utal, mivel az alvás a halálhoz hasonló öntudatlan állapot. A szegekhez a fémes, szúró, kemény minőség képzete tapad, s a homok jéghidege dermesztővé teszi az alvásukat. A szokatlan metaforaelemek (alvó szegek-jéghideg homlok) összekapcsolása a nyomasztó álmokéval rokon légkört teremt.

Mivel nincs igei állítmány, térben és időben behatárolhatatlan a közlés tartalma.

A 2. sor az elsőnek mondatszerkezeti tükörképe (a határozó és az alany van megcserélve), ugyanakkor nem egészíthető ki állítmánnyal, nem hiányos mondat. Ez nehezíti az értelmezést és fokozza a feszültséget.

Egy modern kép, a plakát jelenik meg itt (ezzel nagyvárosi közeg asszociálódik hozzá).

Ha az 1. sorral együtt nézzük, egymástól távol eső dolgok kerülnek egymás mellé, de összekapcsolja őket az éjszaka, a magány, az elhagyatottság motívuma, a dermesztő hideg érzékelése. A konkrét tárgyak (szeg, homok, plakát) a lét perifériájáról valók és az egyetemes hiányt, ürességet, a létezés esetlegességét és bizonytalanságát fejezik ki.

Az „ázó” melléknévi igenév a pusztulás, a romlás örök jelenlétét asszociálja, de érzelemkifejezés is lehet (a sírás, a könny képzete kapcsolható hozzá).

Az éjszaka mint időtoposz pedig a sötétség és a halál, a szorongás és a virrasztás jelentéskörét hívja elő.

A 3. sor valaki megszólítása, utalás egy cselekvésre: valaki égve hagyta a villanyt. A „villany” szó a modern kort idézi. Ugyanakkor az elhagyott, elfeledett tárgyak világát juttatja eszünkbe (már az Apokrif című versben is voltak ilyen tárgyak: „Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy” – ugyanaz a hangulat jön vissza.)

Nem tudjuk, ki a megszólított, de itt egy alig cselekvő, passzív lény az ember. Mindenesetre ebből a sorból lesz világos, hogy a versnek van egy beszélője és egy megszólítottja, hiszen az első két mondatnak nincs igei állítmánya.

A 3. sorban jelenik meg először a mozgásképzet, bár a „hagytad” éppen a cselekvés hiányát jelenti. Az égve hagyott villany visszautal a korábbi sötétségre, amit az „alvó” és az „éjjelek” szavak érzékeltettek az 1-2. sorban.

A 3. sorban található az első ige. Az ige megjelenésével az idő is kissé meghatározottabb lesz: a múlt idejű alak a közvetlen múltra utal. Így lesz az eddig távoli, sejtelemszerű veszélyérzet egyre közelibb, mintegy a hétköznapi élet tartozéka.

A „folyosón” helyhatározó pedig a teret teszi határozottabbá, szűkíti. A folyosó egy kétoldalt zárt, hosszú, valahová szinte kényszerítve elvezető helyiség, amely a riasztó, ismeretlen sötét felé irányul. Innen szükségszerűen tovább kell jutni, ami fenyegetettség-érzést kelt.

A „folyosó” előtt álló határozott névelő miatt ugyanakkor az ismerősség érzetét kelti: a beszélő és a megszólított is jól ismeri ezt a folyosót, mindketten sokszor jártak rajta. Ugyanakkor az égve hagyott villany arra utal, hogy a megszólított már távozott, és nem kapcsolta le maga után a villanyt, így a lírai én magában van, a villany fénye az ürességre világít rá.

A titokzatosság és a feszültség érzése fokozatosan nő az első 3 sorban, míg a 4. sor feloldja a titokzatosságot, de fenntartja a feszültséget.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!