A 4. strófában a „Feltámada napom fénye” pozitív tartalmú kép, amely sok mindent jelenthet, pl. a remények újraéledését. A feltámadás egy bibliai (újszövetségi) motívum, a nap képe az óperzsák és egyiptomiak napisten-kultuszából is származhat, és az éltető erőt jelképezi, a fény pedig – szemben a sötétséggel – a megújulás, az újrakezdés jelképe.
A strófákat záró sorok mindig valamilyen megszólítást (édes lelkem, szép Júliám) vagy köszöntésformát (Egészséggel, Élj sokáig) tartalmaznak (kivéve a 2. és a 6. versszakot). Ezek a zárósorok alkotják a vers retorikai vázát.
A vers érzelmi intenzitása egyre erősödik, és a csúcspont az 5. versszak, amely összefoglalja az előző négyet, de úgy, hogy közben még emelkedettebbé teszi a verset.
Ennek egyik eszköze az, hogy a metaforaözönt egy halmozásos fokozással zárja a költő: szívem, lelkem, szerelmem, fejedelmem. Ennek a sok rokon értelmű szónak (szinonimának) a halmozása azt jelzi, hogy ennél jobban már nem lehet nyelvileg kifejezni azt, amit a lírai én érez: az érzései megfogalmazhatatlanok, nincs rájuk szó a nyelvben, és tovább már nem fokozhatóak.
Szintén a vers emelkedettségét növeli az üdvözlégy-szófordulat („Idvez légy én fejedelmem!”), amelyet a vallásos himnuszokból, imákból ismerünk (pl. Üdvözlégy Mária), és már-már a szakrális szférába emeli a szeretett hölgyet.
Balassi előszeretettel használta a középkor szakrális nyelvének fordulatait arra, hogy szerelmi érzést fejezzen ki velük – nemcsak ebben a versben, hanem más költeményeiben is (pl. a Balassa-kódex 5. versében: „Mint az idvösség semmi nem egyéb / az Isten színének látásánál, / Én boldogságom is csak abban áll, / ha szerelmét látom igazsággal”).
Tehát megjelenik a versben a szent és a profán viszonya: a vallásos érzéssel való párhuzam nemcsak a szeretett nőt, hanem magát a szerelmet is magasabb szférába emeli. És éppen a szerelmi érzés emelkedettsége miatt lesz olyan hatásos Júlia vers végi reakciója, amit egyébként már a petrarkista költészetből is ismerhetünk.
Míg az 5. versszakban található érzelmi csúcspont már a zárlat csattanóját készíti elő, a 6. versszak kicsit lezárja az egész verset.
Az utolsó két sorban tett mozdulatok – a férfi térdet-fejet hajt, a nő pedig elmosolyodik – a vers drámai elemei, ha tetszik, keretként is szolgálnak, egy rövid eseményleírást adnak, amolyan narrátor-szövegként, amely egy mini történetet mond el.
A költemény zárlata elég váratlanul éri az olvasót, hiszen azt gondolnánk, ennyi bókkal a költőnek bizonyára sikerült meghódítania Júliát. Ez azonban nincs így.
Mert hogyan reagál Júlia a költő bókjaira, hódolatára? Hiába hajt térdet-fejet a szerelmes férfi a szeretett nő előtt, az áradó szavakra csak egy mosoly a hölgy válasza, ami sok mindent jelenthet. Egyrészt Júlia nem fordított hátat, ami a nyílt elutasítás jele volna, de nem is jelent ez a mosoly beleegyezést vagy viszontszerelmet. Ellenkezőleg.
Ez nem kacér, hívogató, hanem inkább szemérmes mosoly – szelíd, szánakozó mosoly, amely nem a szerelem viszonzásáról árulkodik. Tehát a kegyetlen, megközelíthetetlen Júlia képével zárul a vers.
A versciklus következő verséből ítélve is egészen biztos, hogy ez egy hűvös, fölényes, elutasító mosoly volt. A sorban következő, 40. vers ugyanis így kezdődik: „Engemet régólta sokféle kénokban tartó én édes szívem, / Hozzád kiált lelkem, sírván keservessen, mert gyötrődik sokképpen; / Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám, ne légy ilyen kegyetlen!”
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!
Balassi a vers születésekor már persona non grata volt a főuri családok döntő részénél. Botrányos, kicsapongó, züllött életmódja miatt senki nem vette komolyan. Pedig a délceg termetű, előkelő főúri családból származó, művelt és vitéz katona eleinte szívesen látott vendég volt az előkelő társaságban. Zabolátlan természete miatt azonban rengetegszer került ellentétbe környezetével, ami miatt nem nyerhette el egyik „imádott” úrihölgy kezét sem. Egyszerűen senki nem vette komolyan a hetente olthatatlan szerelembe eső Balassit. Minden szoknya után futott, a gazdag férjes asszonyokat is megkörnyékezte, ami akkoriban kifejezetten botrányos viselkedésnek számított. Az egri vár parancsnokának, Ungnád Kristófnak a feleségét, az érsekújvári várparancsnok feleségét, Lengyelországban a neki segítséget adó Wesselényi feleségét ostromolta szerelmével. Az előkelő úri hölgyek már menekültek tőle, Dobó Krisztinával köttetett házasságáról, az azt követő hatalmaskodásairól (Sárospatak várának erőszakos elfoglalása) mindenki tudomást szerzett.
Ezt Balassi is pontosan tudta, ezért is tűnik kifejezetten abszurdnak, hogy a megözvegyült Anna kegyeit próbálta mindezek ellenére elnyerni. Nem volt semmi esélye, de ami neki akkor szerencsétlenség volt, nekünk utókornak hatalmas szerencse, hiszen remekmű ez a vers is.
Nem valószínű, hogy valós érzelmeket kifejező vers született, inkább mesterien megkomponált szerelmi dal gyönyörű kifejezésvilága tükröződik a versben, amiben a reneszánsz kifinomult ízlésvilága köszön vissza.
Későbbi történések igazolják, hogy nem az őszinte szerelem szülte eme verset, hanem a tisztességes élet visszaszerzésének vágya. Anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Mikor elutasította Anna, Balassi álarca is lehullott. Az általa csodálatos palotának jellemzett Anna ellen minden alapot nélkülöző pert indított. Imádott hölggyel ilyet úriember nem tesz még akkor se, ha visszautasítják.
Esztergom falai alá is az vitte, hogy a háborúban megpróbálja tönkretett nimbuszát valahogy helyreállítani valamilyen vitézi virtussal. Tudjuk, mi történt