A magyarokhoz II.
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.
Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.
Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.
Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
A bölcs tanács s kormány figyelmén
Állni-tudó legyen a habok közt.
Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.
A vers, mint mondtuk, kötve van a történelmi helyzethez, amelyben keletkezett. Jól megmutatja, hogy Berzsenyi mennyire tájékozott volt a kor világtörténelmi eseményeit illetően, és mennyire benne élt abban a közhangulatban, amely az ő idejét meghatározta.
Versét saját közösségéhez, a korabeli nemességhez intézte, amelynek költőként a lelkiismerete kívánt lenni. Intelmeket, buzdításokat intézett hozzá, követelményeket állított elébe. Tanítani, okítani akart.
Ennek megfelelően a vers hangvétele is emelkedett, ünnepélyes. A költő rá akarta ébreszteni kortársait a világhelyzetre, és magas eszményeihez méltó magatartást várt el tőlük.
A Napóleon elleni harcra, hősies helytállásra akarta buzdítani őket, mert ő is, ahogy a korban majd’ mindenki, veszélyben érezte a magyar szabadság ügyét.
A költemény tehát lényegében agitatív óda. Érződik belőle a tanító jelleg, a példamutató szándék.
Teli van erős kifejezésekkel, „energiás” szavakkal, metaforákkal, innen ered az a fennkölt pátosz, ami árad belőle. Nagyon ízes és nemes magyar nyelven, rendkívül kifejezően, szép, erőteljes metaforikus nyelven írt Berzsenyi.
Verselése időmértékes, versformája alkaioszi strófaszerkezet.
A klasszicista jelleg az uralkodó benne, de nyelvezete, ha megnézzük metaforáit, ellentéteit, inkább már romantikusnak nevezhető. Ezenkívül a versben érezhető nagy indulat is romantikus (ne feledjük: a klasszicizmus és a romantika határán élt és alkotott Berzsenyi, így mindkettőhöz kötni lehet egy kicsit).
A magyarokhoz I. című költeménnyel szemben ez a vers nem pesszimista: a kezdeti riadalom után optimista bizakodás, és a jövőbe vetett, szilárd hit érződik belőle.
Szerkezete is kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb (mondhatjuk azt is, hogy „klasszikusabb”), mint a másik versnek. Valójában a szerkesztés mintapéldájának lehet nevezni. Sokkal lendületesebb, töményebb, tömörebb.
Terjedelme rövidebb: csak 6 versszak, mely 3-3 szakaszra, vagyis két egységre tagolódik. Az első egység leírja a veszélyt, a második arról szól, hogyan lehet megoldani a bajt.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
